2024

Bernhard Eitel (1959)

a geomorfológia, a talajföldrajz és a geoarcheológia, vagyis a földrajzi, földtudományi módszerek régészeti alkalmazásának világszerte elismert kutatója. 2001 óta a Heidelbergi Egyetem Földrajzi Intézet professzora. Kutatásaiban kiemelt figyelmet fordít a száraz éghajlatú területek felszínfejlődésére és ökológiai viszonyaira, a helyi társadalmak környezetgazdálkodási formáira. Ezzel olyan komplex kérdésekre keresi a válaszokat, amelyek az éghajlati és más környezeti változások összefüggéseire, a természeti és a társadalmi folyamatok kölcsönhatásaira, a természet- és társadalomtudományok együttműködésének szükségességére hívják fel a figyelmet. 2007–2023 között a Heidelbergi Egyetem rektora volt. Hivatali ideje alatt kiemelt partnernek tekintette az ELTE-t, nagy hangsúlyt fektetett a kétoldalú kapcsolatok erősítésére, valamint az egykor Heidelbergben doktorált Eötvös Loránd emlékének ápolására. Geográfusként fontos szerepet játszott abban is, hogy a Heidelbergi Egyetem Földrajzi Intézete szoros és mindmáig tartó kutatási és mobilitási kapcsolatot alakított ki az ELTE Földrajztudományi Központjával. Számos rangos tudományos társaság, köztük a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagja, több németországi és nemzetközi egyetemi szövetségben viselt vezető tisztséget. Munkásságát világszerte elismerték, többek között a Francia Köztársaság Akadémiai Pálmarendjének legmagasabb, parancsnoki fokozatával, a japán kormány Felkelő Nap érdemrendjével és az Amerikai Geológiai Társaság Farouk El-Baz Sivatagkutatási Díjával tüntették ki.

"Az ember megtanul távolabbra tekinteni a helyi viszonyoknál" című interjúnk ITT olvasható.

Svend Hansen (1962)

az európai régészközösség megbecsült tagja, az őskor elismert kutatója. A berlini Freie Universität régészeti intézetének professzora, a Német Régészeti Intézet eurázsia részlegének vezetője, több száz tudományos publikáció szerzője, könyvek és folyóiratok szerkesztője. Kutatásai középpontjában az őskori fémtárgymegmunkálás áll, ennek tanulmányozásában hangsúlyos szerepet kapnak a Kárpát-medencében feltárt leletek. Évtizedek óta támogatja a magyar régészetet, irányításával tucatnyi szakdolgozat és doktori disszertáció készült a magyarországi őskori régészeti anyagból, támogatásának köszönhetően az ELTE Régészettudományi Intézet több diákja, oktatója és kutatója kapott ösztöndíjat Európa különböző országaiba. 2012-ben nagyszabású régészeti konferencia szervezésében vett részt Budapesten, ahova hívására az európai térség újkőkorának és rézkorának történetével foglalkozó legnevesebb szakemberek jöttek el. Szerkesztőségi tagja az Archaeológiai Értesítőnek, 2022-ben a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tiszteleti tagjává választotta.

"Most is folyamatosan tanulok, legfőképpen doktoranduszaimtól" című interjúnk ITT olvasható.

Ivics Zoltán (1964)

a mobilis genetikai elemek funkcionális genomikai és génterápiás felhasználásának elismert nemzetközi szakértője, egyik feltalálója a Sleeping Beauty transzpozon rendszernek, amely forradalmasította a genetikai manipulációk technológiai platformjait gerinces modell rendszerekben. Az európai gén- és sejtterápiás tudományos közösség egyik vezető alakja, számos nemzetközi konferencia szervezője és előadója. Több mint 160 nemzetközi publikáció szerzője, 12 szabadalmat jegyez. 1988-ban végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, PhD-fokozatát ugyanitt szerezte meg 1994-ben. Dolgozott a Minnesotai Egyetemen, Hollandiában és a berlini Max Delbrück Center for Molecular Medicine-ben. 2011 óta a langeni Paul Ehrlich Medizinische Biotechnologie Intézetet irányítja, emellett a frankfurti Goethe Egyetemen biokémiát és molekuláris biotechnológiát tanít. 2022-ben az MTA külső tagjává választották. 2011 óta oktat a Debreceni Egyetemen, az ELTE Biológia Doktori Iskolában valamint a biotechnológus MSc keretein belül kurzusokat tart, témavezetésével 2015 óta 9 hallgató szerzett PhD-fokozatot. 

"Ha van lelkesedés és kitartás, a siker elkerülhetetlen" című interjúnk ITT olvasható.

Kristie Long Foley

a Wake Forest Egyetem (USA) Implementációs Tudomány Tanszék alapító vezetője, a Társadalomtudományok és Egészségpolitika Tanszék egyetemi tanára, jelenleg az Orvostudományi Kar tudománystratégiai dékánhelyettese. Főleg egészségügyi és népegészségügyi tudományos módszerek, stratégiák és ismeretek gyakorlati alkalmazásával foglalkozik, kutatásainak fókuszában a daganatos betegségek megelőzésében, szűrésében és kezelésében fennálló társadalmi különbségekkel kapcsolatos pszichoszociális intervenciók állnak. Munkássága kiemelkedő szerepet játszik a dohányzással kapcsolatos kutatások és intervenciók hazai megalapozásában és kidolgozásában. Mintegy két évtizede szoros munkakapcsolatot ápol ELTE-s és más hazai kutatókkal, az együttműködésekből több közös publikáció is született. Tevékenysége nagyban segíti a Pszichológiai Intézet és az egészségpszichológiai, egészségtudományi szakterület fejlődését és pályázati aktivitását.

"Stratégiák és alkalmazásuk a népegészségügyben" című interjúnk ITT olvasható.

Jeremy Webber

az alkotmányjog nemzetközi hírű professzora. Egyetemi tanulmányait Vancouverben, Montreálban és North York-ban folytatta, tanított a montreáli McGill Egyetemen, a Sydney Egyetemen, jelenleg a Victoria Egyetem vezető munkatársa. Az 1990-es évek kezdete óta elkötelezett a közép-európai új demokráciák alkotmányos fejlődése iránt, számos olyan projekten dolgozott, amely a régióban zajlott vagy arra fókuszált. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karral 2017-ben került intézményes kapcsolatba, amikor a kanadai alkotmány elfogadásának 150. évfordulóját ünneplő nemzetközi konferencia fő előadója volt. Támogatásával a mai napig tartó, intenzív együttműködés indult a két jogi kar között, amelynek köszönhetően több közös kutatási projekt, folyóirat-megjelenés, konferencia és Erasmus-együttműködés is létrejött. Elkötelezett az összehasonlító alkotmányjog fejlesztése mellett, és meggyőződése, hogy az együttműködés mind a résztvevők egyéni karrierje és élete, mind a két intézmény, valamint közvetetten a két társadalom számára is meghatározó és fontos ügy.

"Hiszek a demokráciában, a nép önrendelkezési képességében" című interjúnk ITT olvasható.

2023

Martin Ahrens (1956)

a polgári jog és a polgári eljárásjog nemzetközi hírű szaktekintélye, a németországi Georg August Universität Göttingen professzora, a Polgári Jogi, Ügyvédi Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője, valamint a göttingeni jogi kar korábbi dékánja. Egyetemi tanulmányait Berlinben és Mannheimben végezte. PhD-fokozatát egy szerződésszegési témájú monográfiával szerezte, majd a német polgári perjogi kodifikációtörténetet feldolgozó, szakterületén máig nagy hatású monográfiával habilitált. Kutatásainak fókuszában előbb az anyagi (szerződési) jog és az eljárásjogi kodifikációtörténet, később a fizetésképtelenségi jog állt. Ez utóbbi területen számos német kommentár, tankönyv és kézikönyv szerzője, ill. társszerzője, publikációinak száma több száz. Az ELTE ÁJK és a Göttingeni Egyetem közötti széleskörű oktatási és kutatási együttműködés kulcsfigurája, a karon immár egy évtizedes vendégoktatói tevékenysége mellett tudományos konferenciák sorának szervezője és előadója, csereszemináriumok és közös publikációk kezdeményezője és aktív támogatója.  

„A legfontosabb az interkulturális tudás megszerzése és folyamatos frissítése” című interjúnk ITT olvasható.

Gian Vittorio Caprara (1944)

a személyiségpszichológia világszerte elismert, egyik legtöbbet idézett kortárs európai képviselője, professor emeritus a La Sapienza Egyetemen. Kiemelkedő munkásságát fémjelzi közel 600 tudományos közleménye, 20 összegző és kutatási irányokat kijelölő kötete. Paradigmaváltó munkáiban a személyiséget hiperkomplex rendszerként értelmezi, amelynek formálódásában genetikai, temperamentumbeli és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak. Céljának tartja annak feltárását is, hogyan befolyásolja a személyiség a politikai, társadalmi és a gazdasági folyamatokat. Kiemelt figyelmet fordít elméleteinek gyakorlati alkalmazhatóságára a humán tudományok különböző területein. Mindemellett eredeti módszerek kidolgozásával gazdagította a személyiségpszichológia módszertani eszköztárát: nevéhez fűződik a pozitív pszichológia és a jóllét-tudományok mérésére használt mérőeszköz is. Az 1980-as évek óta folyamatos kutatási és konzultációs együttműködést folytat az ELTE Pszichológiai Intézet kutatóival. Jelenleg a Pozitív Pszichológia Kutatócsoport végez irányításával kutatásokat a Pozitivitás Skála hazai alkalmazhatóságával kapcsolatban.

"Nagy szükség van a közjó szolgálatában álló valódi tudásra" című interjúnk ITT olvasható.

Wilhelm Kühlmann (1946)

a német irodalomtudomány, valamint a kora újkori közép-európai irodalom és művelődés szaktekintélye, a Heidelbergi Egyetem professor emeritusa, a Heidelbergi Tudományos Akadémia tagja. Életműve átfogja az irodalom egész műfaji skáláját és időbeli spektrumát a XV. századtól napjainkig. Eredményei alapvető jelentőségűek a kora újkori tudománytörténet, természetfilozófia és hermetikus irányzatok, a neolatin költészet, az irodalmi hermeneutika, a különféle verses és prózai műfajok területén. Németország újraegyesítése után elősegítette az addig kettéosztott germanisztika új alapokra helyezését, de termékeny kapcsolatokat épített ki a volt szocialista országok, köztük Magyarország tudományosságával is. Nevéhez számos magyar vonatkozású kutatás és konferencia fűződik, nagyszámú magiszteri dolgozatot, doktori disszertációt és habilitációs munkát ösztönzött és gondozott, több mint negyven monográfiát és tudományos szövegkiadást készített. Rendszeresen tart órákat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, elkötelezett támogatója és résztvevője volt a tíz évig tartó ELTE-Heidelberg partnerségnek.

"Az esztétikai élmények mindig az adott szubjektum történetéhez tartoznak" című interjúnk ITT olvasható.

Lovász László (1948)

a diszkrét matematika és a számítógép-tudomány világhírű kutatója. 1977-ben lett a matematikai tudományok doktora, akadémikussá 31 évesen 1979-ben, az MTA rendes tagjává 1985-ben választották. 1975-ig tudományos főmunkatársként dolgozott az ELTE Geometria Tanszékén, majd Szegeden vezette a Geometria Tanszéket. 1982-ben újra az ELTE-n tanít, 1983-ban a Számítógéptudományi Tanszék vezetője lett. 1984–től tanított a Bonni, a Princeton, majd a Yale egyetemeken, 1999-től a Microsoft kutatója volt. 2006-ban tért haza, 2007 és 2011 között vezette az ELTE Matematikai Intézetét. Az Amerikai Tudományos Akadémia 2012-ben választotta tagjai sorába. 2014 és 2020 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Kutató- és oktatómunkája mellett jelenleg az Európa tudósait összefogó Academia Europaea budapesti tudásközpontját is vezeti. Számos díjat kapott, köztük a Wolf-díjat, a Knuth-díjat, a Gödel-díjat, a Kiotó-díjat és 2021-ben az Abel-díjat. A hazai szakmai-tudományos kitüntetések közül a Corvin-láncot, a Bolyai-díjat, a Széchenyi-nagydíjat és 2021-ben a Szent István-rendet is átvehette. Kutatásai középpontjában a gráfelmélet áll, munkássága kiemelkedő eredménye, hogy sikerült összekapcsolnia a matematika és a számítógép-tudomány klasszikus és új területeit. 

"Öt év múlva egészen máshogy néz ki a világ az oktatás szempontjából" című interjúnk ITT olvasható.

Peter-Tobias Stoll (1959)

a nemzetközi gazdasági és környezetvédelmi jog elismert szakértője, a Georg August Universität Göttingen professzora, a Nemzetközi Gazdasági és Környezetvédelmi Jogi Tanszék vezetője, a Nemzetközi Jogi és Európai Jogi Intézet, valamint az Agrárjogi Intézet társigazgatója. Egyetemi tanulmányait Hamburgban, Lausanne-ban és Bonnban végezte, PhD-fokozatát 1993-ban a Kieli Egyetemen szerezte, 2001-ben habilitált a Heidelbergi Egyetem Jogtudományi Karán. Az Európai Nemzetközi Jogi Társaság nemzetközi gazdasági joggal foglalkozó csoportjának társelnöke, a Nemzetközi Jogi Társaság preferenciális kereskedelmi megállapodásokkal foglalkozó csoportjának egyik alapítója. Témavezetőként több kiemelkedő doktori kutatás és PhD-disszertáció sikerét mozdította elő. Rendszeresen publikál a vezető szakfolyóiratokban, számos tankönyv és kézikönyv szerzője, több mint tíz egyetem vendégprofesszora. Az ELTE ÁJK aktív támogatója a német nyelvterületen, a Nemzetközi Jogi Tanszékkel is több közös projektben vett részt.

2022

Karikó Katalin (1955)

kutatóbiológus, biokémikus, a BioNTech németországi biotechnológiai cég szenior alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszora. Több évtizedes fáradhatatlan munkával sikerült áttörést elérnie a hírvivő RNS (mRNS) alkalmazásában emberi sejtek fehérjetermelésének irányított módosítására. Az mRNS kémiai módosításán alapuló eljárással hosszú időn át megoldatlan, sőt megoldhatatlannak vélt problémát küzdött le, amely a módosítatlan mRNS immunogén (immunreakciót kiváltó) tulajdonságából fakadt. Bebizonyította, hogy az mRNS egyik alkotóelemének módosításával az immunogén tulajdonság kiküszöbölhető, ami az mRNS által programozott fehérjetermelés hatékonyságát is megsokszorozza. Ez a felfedezés új utakat nyitott fertőző és nem fertőző (rákos, autoimmun, vagy enzimhiányos veleszületett) betegségek célzott terápiája felé, emellett meghatározó volt a Covid19-járvány elleni hatásos védőoltás gyors kifejlesztésében, ami világszerte emberek millióinak életét mentette meg.

Tudományos szimpózium Karikó Katalinnal

Jean-Pierre Goudaillier (1949)

az európai szlengkutatás meghatározó alakja. A Sorbonne nyugalmazott nyelvészprofesszora, az Université Paris Descartes Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának jelenlegi tiszteletbeli dékánja, az Európai Frankofón Szlengkutatók Társaságának tiszteletbeli elnöke, a francia Becsületrend lovagja. Kísérleti és funkcionális fonetikai vizsgálataival vált ismertté, azóta a mai külvárosi francia nyelv nemzetközi hírű kutatója, a vonatkozó vizsgálatok elméleti megalapozója. 1986-ban másodmagával megalapította és 2009-ig vezette a Centre de Recherches Argotologiques nemzetközi szlengkutatócsoportot, Comment tu tchatches! (1997) című, külvárosi terepmunkán alapuló szótára a francia szlengkutatás fontos alapműve. A 2000-es évektől kezdve máig igen aktív európai szlengkutató hálózatot hozott létre, amelyhez az Eötvös Loránd Tudományegyetem az elsők között csatlakozott. Intenzív kapcsolatot ápol az ELTE Francia Nyelv és Irodalom Tanszékével. Számos előadást tartott egyetemünkön, a 2000-es évek közepe óta tagja az ELTE Egyetemközi Francia Központ és az ELTE-n szerkesztett Revue d’Études Françaises folyóirat tudományos tanácsának. Rendkívül sokat tett azért, hogy kutatási területén erősödjön az ELTE nemzetközi kapcsolatrendszere, európai jelenléte és tekintélye.

Christoph Grabenwarter (1966)

az európai összehasonlító alkotmányjog és az európai és nemzetközi emberi jogok tudományának kimagasló alakja. Jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott, és mindkét területen doktori fokozatot is szerzett. 1997-ben habilitált, ezt követően tanított a linzi, a bonni és a grazi egyetemen, 2006-tól a Bécsi Gazdasági Egyetem oktatója. 2001–2005 között az osztrák Szövetségi Hírközlési Szenátus tagja. 2002 és 2005 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának eseti bírája, 2006-tól pedig az Európa Tanács Velencei Bizottságának osztrák tagja. 2014-től 2020-ig az Emberi Jogok Európai Bírósága bíráinak kiválasztását segítő tanácsadó testület tagja. 2005 óta az osztrák szövetségi Alkotmánybíróság tagja, 2020-tól elnöke. Tudományos munkássága fókuszában az emberi jogok és a közigazgatási jog áll. Az ELTE jogi karával folyamatos kapcsolatban áll, kutatási együttműködéseken túl konferenciák előadójaként és tudományos folyóiratokban publikáló szerzőként tisztelhetjük.

"Az európai alkotmányos identitás teret enged a tagállami sokféleségnek" című interjúnk ITT olvasható.

Hunyady György (1942)

a szociálpszichológia hazai meghonosítója, az ELTE-n fiatal szakemberek nemzedékeit vezette be a tudományterület nemzetközi főáramába. Kutatási területei a szociális megismerés, a társadalmi viszonyok élményvilága, a nemzeti tudat, a társadalmi közérzet és a közgondolkodás, a kontraszelekció. Összegző monográfiájára (Sztereotípiák a változó közgondolkodásban) számos későbbi kutatás épült, életműve később politikai, jogi és gazdasági pszichológiával foglalkozó köteteiben teljesedett ki. 1977 óta tanít az ELTE-n, 1988-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Évtizedekig vezette a Társadalom- és Neveléspszichológiai Tanszéket, 1993-tól 2007-ig az ELTE Pszichológiai Tanszékcsoportját, majd Intézetét irányította. 1989–1992 között az ELTE BTK dékánja, 2003–2007 között alapító dékánja az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának. A mai napig aktív részese a PPK doktori képzéseinek. 2001-ben az MTA rendes tagjává választották. Több száz tudományos könyv, tanulmány, szakírás, tankönyv kötődik a nevéhez. Az Alkalmazott Pszichológia folyóirat alapítója, 2016-tól a Magyar Pszichológiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke volt.

"A történelmi fordulatok pszichológiai konzekvenciái érdekelnek" című interjúnk ITT olvasható. 

Evangelos Livieratos (1948)

a Szaloniki Arisztotelész Egyetem Felsőgeodézia és Kartográfia Tanszék professor emeritusa. Diplomáját az Athéni Műszaki Egyetemen, PhD-fokozatát az Uppsalai Egyetemen szerezte. Kutatói ösztöndíjas és vendégtanár volt az Egyesült Államokban és Európa számos országában is. A Görög Térképészeti Társaság alapítója, az e-Perimetron nemzetközi open access folyóirat alapító szerkesztője, a Nemzetközi Térképészeti Társulás tiszteletbeli tagja. Volt környezetvédelmi, energiaügyi és klímaváltozási miniszter is. Kutatási során eleinte a térképészet, valamint a geodézia matematikai és fizikai alapjai foglalkoztatták, később érdeklődése a térképészeti örökség és a digitális bölcsészet felé fordult. A Nemzetközi Térképészeti Társuláson belül megalapította a régi térképek digitalizálásával foglalkozó bizottságot. Az itt végzett munkája során 2014-ben került kapcsolatba az ELTE-vel, azóta konferenciákon és számos közös kutatásban együttműködik egyetemünkkel. Motorja volt a Szaloniki Arisztotelész Egyetem és az ELTE közötti Erasmus-kapcsolat kialakításának is. Fő célkitűzése, hogy a mérnöki és a humán tudományokat összekapcsolja egymással a gondolkodás, a tanulás és a kutatás területén a digitalizáció eszközeivel.

"Geodéta gondolkodás, mérnöki múlt, kulturális érdeklődés" című interjúnk ITT olvasható.

Francisco Marco Simón (1949)

az ókortörténet nemzetközileg elismert szaktekintélye. Történész diplomáját 1971-ben, doktori fokozatát 1976-ban szerezte a Zaragozai Egyetemen, ahol azóta az Ókortudományi Intézetben dolgozik, jelenleg professor emeritusként. Kutatási területei a klasszikus ókor, Róma, a Római Birodalom provinciái, így Hispania tartomány római, kelta vallástörténete, az ókori vallások szöveges és feliratos környezete, ikonográfiája. Legutóbb a római kori mágia kontextusait vizsgálta a kétely, a szorongás és a félelem vonatkozásában. Több mint 10 monográfiája és 300 publikációja jelent meg a legrangosabb ókortörténeti folyóiratokban szerte Európában és az Egyesült Államokban. Hazánkban a Magyar Tudományos Akadémia ókortörténeti és régészeti folyóiratában jelentek meg írásai. Kutató- és vendégprofesszorként a világ számos pontján dolgozott, többek között Buenos Airesben, Cambridge-ben, Oxfordban és Princetonban. Az ELTE Ókori Régészeti Tanszékének és Ókortörténeti Tanszékének rendszeres vendégprofesszora, 1997 óta tart előadásokat és vezet szemináriumokat Budapesten.

"A szinergia meghatározó a kutatásban" című interjúnk ITT olvasható.

2021

Johannes Hahn (1957)

a Münsteri Egyetem ókortörténet professzora. Filozófiát, történelmet és régészetet tanult a Müncheni, Heidelbergi és az Oxfordi Egyetemen. 1986-ban Heidelbergben doktorált Alföldy Géza hallgatójaként, majd az ő tanszékén kapott állást, innen távozott habilitációja után már egyetemi tanárként a Münsteri Egyetemre. Kutatási területe a római császárkor, a késő antikvitás kultúr-, vallás- és társadalomtörténete. A vallástörténeten belül a zsidóság és a kora kereszténység története játszik műveiben meghatározó szerepet. Másik súlyponti területe a korai hellenizmus a Földközi-tenger keleti medencéjében, valamint az antik orvostörténet. Münsterben már az Erasmus-kapcsolatrendszer életbe lépése előtt számos budapesti diákot és egyetemi kollégát látott vendégül, és gyakran tartott előadásokat az ELTE Régészeti Intézetében.

"Már nagyon várom, hogy találkozzam az ELTE fiatal kutatóival" című interjúnk ITT olvasható.

John T. Jost (1968)

a ma élő egyik legismertebb, legtöbbet publikáló és leginkább meghatározó politikai pszichológus a világon. 1989-ben a Duke Egyetemen szerezte meg a diplomáját pszichológiából, majd 1995-ben a PhD-fokozatát a Yale Egyetemen. 2008 óta a New York University professzora. 5 könyv és közel 400 publikáció szerzője, hivatkozásai meghaladják a 40.000-et. A rendszerigazolás-elmélet kidolgozója, amely szerint az emberek motiváltak arra, hogy megvédjék, kimagyarázzák és fenntartsák az aktuális társadalmi, gazdasági és politikai rendszert a saját biztonságérzetük érdekében. Legtöbbet hivatkozott tanulmánya a politikai konzervativizmust meghatározó motivált megismerés folyamatait tárja fel. 2010 óta dolgozik szoros együttműködésben az ELTE Szociálpszichológia Tanszék munkatársaival.

"Át kell gondolnunk, miért támogatunk bizonyos társadalmi berendezkedéseket" című interjúnk ITT olvasható.

Francisco Pina Polo (1959)

a Zaragozai Egyetem Ókortudományi Tanszékének professzora. A római köztársaságkor késői időszaka történetének, a politikai gyakorlat és politikai intézményrendszerek működésének, a nép előtt fellépő szónokok szerepének nemzetközileg is elismert kutatója. Egyike a spanyolországi ókortudományban csak “Zaragozai Iskola” néven elhíresült ókortudós műhely tagjainak. 1988-ban szerzett PhD-fokozatot a Zaragozai Egyetemen. Pályája kezdete óta nemcsak hogy rendszeresen publikálta tanulmányait és könyveit a spanyolon kívül német és angol nyelven, de rangos konferenciák előadója, ösztöndíjasként, kutató- és vendégprofesszorként gyakran tartózkodott a világ nagy ókortudományi műhelyeiben is. Többször volt az ELTE vendégprofesszora.

"Az egyetemi munkának egyetemességen és nemzetköziségen kell alapulnia" című interjúnk ITT olvasható. 

Andreas Voẞkuhle (1963)

Münchenben és Bayreuthban végezte jogi tanulmányait. 1999 óta a Freiburgi Albert Ludwig Egyetem Jogi Karának professzora, 2004–2006 között a Kar dékánja volt. 2007 óta a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia rendes tagja, ekkor választották meg – a valaha volt legfiatalabb professzorként – az Albert Ludwig Egyetem rektorává is. 2008-ban a Német Szövetségi Alkotmánybíróság tagjává, egyben alelnökévé választották, 2010 és 2020 között – szintén a valaha volt legfiatalabbként – a testület elnöke volt. Szakmai munkássága a közjog számos területére kiterjed, alkotmányjogi, közigazgatási jogi és közigazgatástudományi, valamint jogfilozófiai témákban egyaránt magas színvonalon publikál. A német közigazgatástudomány megújítását célzó tudományos folyamat egyik kulcsszereplője, a német alkotmányjogtudomány fejlődésének is meghatározó alakja. A magyar alkotmánybíráskodás fejlesztése ügyében is mindig elkötelezett volt, szoros szakmai kapcsolatban állt és áll továbbra is az Alkotmánybírósággal.

"Európa házának stabil alapokra kell épülnie" című interjúnk ITT olvasható.

2020

Armin von Bogdandy (1960)

a nemzetközi közjog és az Európai Unió jogának elismert szakértője, vezéregyénisége, kiemelkedő eredményeket elért alkotmányjogász. 1984-ben a Freiburgi Egyetemen végzett jogtudomány, illetve filozófia szakon. 1997-ben lett a frankfurti Goethe Egyetem professzora, 2002 óta a heidelbergi Max Planck Összehasonlító Közjogi és Nemzetközi Jogi Intézetének igazgatója. Munkásságának középpontjában a közjogot érintő strukturális változások kutatása áll, eredményei elméleti, dogmatikai és gyakorlati szempontból is kimagaslók. Rendszeres vendégelőadója az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar emberi jogokkal, illetve az Európai Unió jogával foglalkozó tudományos eseményeinek, a kar European Human Rights LL.M. képzésének 2015-ös indulása óta oktatója, számos projekt szakértője.

Wim van den Brink (1952)

1981-ben szerzett orvosi diplomát a Vrije Universiteit Amsterdamon. Groningenben és New Yorkban pszichiátriai epidemiológiát tanult, 1989-ben a Groningeni Egyetemen szerzett doktori fokozatot. 1992 óta az addiktológiai pszichiátria professzora az Amszterdami Egyetem Orvosi Központjában. Kutatási területei a pszichoaktív szerhasználati zavarok és a viselkedési függőségek neurobiológiája, a szerhasználati zavarok és társbetegségeik kezelése, valamint a függőségben szenvedő betegek stigmatizálásának csökkentése. 2002 óta szoros együttműködésben dolgozik az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológiai Tanszékével. Az együttműködés keretében többször Magyarország adott otthont kiemelkedő nemzetközi konferenciáknak, a közös kutatások eredményeképpen számos tudományos publikáció született, és az ELTE doktori hallgatóit is gyakran mentorálja a professzor.

"A függőség gyógyítható betegség" című interjúnk itt olvasható.

Cséfalvay Zsolt (1959)

a logopédia tudományának nemzetközileg elismert kutatója, a pozsonyi Comenius Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Meghatározó szerepet játszik a klinikai logopédia, a felnőttkorban szerzett neurogén beszéd- és nyelvi zavarok diagnosztikája és terápiája fejlesztésében. Afázia tárgyú publikációi orvosi szakkönyvekben jelennek meg, hatására a világon elsőként Szlovákiában bevezették a logopédus részvételével zajló teammunka gyakorlatát az agytumor műtétek során. A professzor elsősorban az afáziaterápia, a neurodegeneratív betegségekkel összefüggő kommunikációs zavarok és az alternatív és augmentatív kommunikáció területén járul hozzá a magyarországi szakmai fejlesztésekhez. Az ELTE elismerése bizonyosan további motiváció lesz a munkájában, hiszen már 40 éve – amikor friss diplomásként először betette a lábát a Bárczi elődjének számító főiskolára – kap innen megbecsülést és szakmai, emberi támogatást.

"A munkám továbbra is lenyűgöz" című interjúnk Itt olvasható.

Marie-Vic Ozouf-Marignier (1957)

geográfus-történész, a párizsi École des Hautes Études en Sciences Sociale (EHESS) professzora. Kutatásainak középpontjában a területi identitás különböző formái és azok alakulása, valamint a francia- illetve az európai területfejlesztési politikák, a tér politikai felosztásának kérdései, illetve a regionalizmus problematikája állnak. Foglalkozik a terület különböző mentális reprezentációival, a térképi ábrázolás történetével is, jelentősek továbbá a földrajz tudománytörténetére irányuló kutatásai. 1996 óta meghatározó szerepet játszik az ELTE BTK és az EHESS közötti, kiemelkedően sikeres kapcsolatok szervezésében, oktatási-kutatási együttműködésében, a magyar egyetemi hallgatók, doktoranduszok, fiatal kutatók képzésében és tehetséggondozásában. Marie-Vic Ozouf-Marignier 25 éve jött először Budapestre, és azóta is rendszeres vendégelőadója az Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék doktori programjának. 2007 óta francia részről ő irányítja a két intézmény közös doktorképző programját, szervezi a magyar doktoranduszok fogadását Párizsban, több magyar hallgató mesterdolgozatának is témavezetője volt.

"Az Atelier egy francia-magyar család" című interjúnk itt olvasható.

Simon Thompson

Cambridge-ben diplomázott, majd 1984-ben Oxfordban szerzett PhD-fokozatot matematikából. 1983 óta oktat a Kenti Egyetemen, 2002 és 2010 között a School of Computing vezetője, majd kutatási, illetve innovációs igazgatója volt. A funkcionális programozás kiemelkedő kutatója, több széles körben ismert könyv és csaknem 150 tudományos közlemény szerzője. Az ELTE IK Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszékével 2007 óta működik együtt K+F+I területen és az oktatásban. A vezetésével folyó kutatásokba 2007-től sorban kapcsolódtak be az ELTE Informatikai Kar hallgatói. 2019 óta az ELTE IK részállású kutatóprofesszoraként is hozzájárul a kar tudományos eredményességének növeléséhez és a kutatói utánpótlás fejlesztéséhez. Az Informatikai Kar munkatársaival és diákjaival számos kutatásban és programon vett részt, a két egyetem között szoros együttműködés alakult ki az évek során, és nagy élménye volt 2005-ben az ELTE által rendezett Central European Functional Programming School nyári iskola is, ahol kurzust tarthatott. 

"A barátságos verseny mindkét felet ösztönzi” című interjúnk itt olvasható.

2019

Claus von Carnap-Bornheim (1957)

a római császárkori barbár régészet európai hírű kutatója, múzeumszervező, a Német Régészeti Intézet rendes tagja. Kutatásainak középpontjában a Római Birodalom peremén élt barbár népek, germánok, baltiak, iráni szarmaták és sztyeppei nomádok kultúrája, társadalmi szervezete, gazdálkodása, életmódja és szerteágazó kapcsolatrendszere áll. 1985 óta a dániai Illerup mocsári áldozóhely világhírű leletanyagának feldolgozását végző munkacsoport tagja. A professzor fiatal közép-kelet-európai és kelet-európai kutatók, így számos ELTE-s kolléga számára kutatói és oktatói ösztöndíjakat szervez. Tudományszervező munkája legjelentősebb eredményét 2008-ban az általa alapított, új szemléletű régészeti és történeti kutatóintézet, a Zentrum für Baltische und Skandinavische Archäologie im Archäologischen Landesmuseum Schleswig létrehozásával érte el. A régióban többek között egyetemünk vendégprofesszora is volt, alapvető szerepe van abban, hogy az eddig kevéssé kutatott kelet-európai térségekben szorosabb együttműködés alakult ki a régészeti műhelyek tudományos kutatói között.

"Központok, perifériák, határok" című interjúnk itt olvasható.

Marc Nicholas Potenza (1965)

pszichiáter, addiktológus, a Yale Egyetem számos kutatócsoportjának alapítója és vezetője. Több mint húsz éve vizsgálja az addiktív viselkedéseket és zavarokat, a tudatmódosító szerektől való függőséget, valamint a folyamatokban megjelenő nemi különbségeket. A kutató-klinikai szakember az addikció generációkon átívelő aspektusait kutatja, beleértve a drognak való kitettséget a prenatális szakaszban, munkássága kiterjed az impulzív és kompulzív zavarok vizsgálatára, a videójátékokkal kapcsolatos függőségek tanulmányozására, illetve a hiperszexualitás témakörére. A Pedagógiai és Pszichológiai Kar Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékével hosszú évek óta szorosan együttműködik. Részt vett az addiktológia egyik vezető lapjává vált Journal of Behavioural Addictions 2011-es, ELTE-s megalapításában, kutatási projektjeibe a kar oktatói mellett több doktorandusz is sikeresen bekapcsolódott. Munkásságáért számos rangos elismerésben részesült, több mint 400 folyóiratcikk szerzője és társszerzője.

"Modern függőségek nyomában" című interjúnk itt olvasható.

Rudolf Welser (1939)

a közép- és kelet európai magánjogi rendszerek vizsgálatának nemzetközi szaktekintélye. 1971-ben nyert egyetemi tanári kinevezést a Bécsi Egyetemen, közel négy évtizeden át folyamatosan vezette a rangos Magánjogi Intézetet. 1981 és 1983 között a Bécsi Egyetem Jogtudományi Karának dékánja volt. Tudományos érdeklődésének középpontjában a kötelmi jog és az öröklési jog kérdései állnak, de több más fontos magánjogi problémát is tárgyalt. Kiemelkedő fontosságú Helmut Koziollal, egyetemünk díszdoktorával közösen írt, az osztrák magánjogot átfogóan tárgyaló kétkötetes monográfiája. Rudolf Welser számos szakvéleménnyel járult hozzá az osztrák Igazságügyi Minisztérium jogszabály-előkészítő tevékenységéhez, jelentősek az Osztrák Ptk. kellékszavatossági és jótállási jogának, továbbá öröklési jogának reformjához készített tanulmányai. 2007-ben létrehozta az Európai Jogfejlődés és Magánjogi Reform elnevezésű kutatóközpontot, ahol elsősorban a közép- és kelet európai magánjogi rendszerek alakulásának összehasonlító vizsgálatát tűzte ki célul. A kutatóközpont munkájában több hazai professzor is részt vesz, elsősorban egyetemünkről.

"Az emberi értelem a jövőben is megbízható alapja lesz a jogfejlődésnek" című interjúnk itt olvasható.

Charles Withers (1954)

egyike a legtekintélyesebb brit geográfusoknak, a Brit Akadémia és Skót Akadémia tagja. Szakmai díjai közül kiemelkedik, hogy 2015-ben a brit uralkodó és a skót parlament a Geographer Royal for Scotland címmel tüntette ki, amely elismerést egyedül viseli. Doktori értekezését a Cambridge-i Egyetemen védte meg 1981-ben. 1980 és 1994 között a Cheltenham and Gloucester College of Higher Education oktatója volt, 1994 óta az Edinburgh-i Egyetem professzora. Kutatási területei a kulturális földrajz, a történeti földrajz és a földrajztudomány története, kiemelkedő publikációi jelentek meg a felvilágosodás korának tudománytörténetéről és a XIX. századi földrajztudományról. Több mint 10 monográfia szerzője, illetve társzerzője. Charles Withersnek és a Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet munkatársainak évtizedes kutatási kapcsolata van a történeti földrajz és a földrajztudomány története területén, a professzor rendszeres vendég Budapesten, több alkalommal vett részt egyetemünk által szervezett nemzetközi konferencián, szakmai rendezvényen.

"Fontos megértenünk a földrajzi hely döntő szerepét" című interjúnk itt olvasható.

2018

Hugh Beale (1948)

a Warwicki Egyetem professzora, az európai polgári jog és szerződési jog elismert szakértője, vezéregyénisége. Legjelentősebb munkái közé tartozik a „Principles of European Contract Law: Parts I & II” (2000) szerkesztése és kiadása, az Expert Group tagjaként az Európai Bizottság által javasolt „Common European Sales Law” előterjesztés kidolgozása, 1999-től 2008-ig pedig a koordinációs bizottság tagja az Európai törvénykönyv megalkotásánál (European Civil Code project). 2002-től 2004-ig a University of Warwick és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által koordinált „Hungarian–British Joint  Academic Research Programme” projekt brit főkoordinátora, szakmai tudásával a magyar polgári törvénykönyv megreformálásáért felelős bizottságnak nyújtott segítséget. 

"Töbféleképpen is megnyúzhatunk egy macskát" című interjúnk itt olvasható.

José Jackson Coelho Sampaio (1950)

a Cearái Állami Egyetem rektora. Tudományos pályafutását mindvégig az orvosi hivatás legbelsőbb lényege, a humanista törődés imperatívusza irányította, mely kiterjedt oktatási tevékenységében is könnyen felfedezhető. Pszichiáterként számos intézményben dolgozott országszerte, melynek során komoly tapasztalatra tett szert, majd vezető szerepet vállalt a brazil pszichiátria megreformálásának történelmi folyamatában. Kutatásaiban és publikációiban elsősorban járványtannal, egészségpolitikával, a mentális egészség és a dolgozók egészségének kérdéseivel foglalkozik. Rektorként nagy hangsúlyt fektet a technológiai innováció és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére, ilyen többek között a magyar nyelv és kultúra oktatásáért felelős lektorátus létrehozása, mely a második ilyen jellegű intézmény Brazíliában. 

"A brazil reformer, akit lenyűgöz Ady" című interjúnk itt olvasható.

Georg Gartner (1966)

kartográfus a Bécsi Műszaki Egyetem professzora. 2008 és 2014 között az egyetem Matematikai és Geoinformatikai Karának dékánja volt. Legfontosabb nemzetközi szakmai tevékenysége a Nemzetközi Térképészeti Társuláshoz kötődik, amelynek több projektjében (Térképészet és Internet, Kartográfiai örökségek védelme, illetve a Helyfüggő szolgáltatások) is részt vett. Az elmúlt 10–15 évben közreműködésével sok szakmai konferenciát szerveztek, amelyek kiváló lehetőséget biztosítottak az ELTE szakemberei számára is. Az Informatikai Kar kutatói 2004 óta ott vannak az általa kezdeményezett Helyfüggő szolgáltatások konferencián, de előadtak a Gartner vezette bécsi kartográfusok 2008-as első Térképészet és Művészet workshopján, mint ahogy 2009-ben az első Kelet- és Közép-európai Térképész Konferencián, 2015-ben pedig a nagy sikerrel megtartott EuroCarto konferencián is. Az ELTE oktatói, doktoranduszai esetenként a Társulás nagyobb rendezvényeinek szervezésébe is bekapcsolódtak.

Aviv Malkiel Weinstein  (1961)

az Ariel Egyetem Integratív Agykutó Központjának vezetője. Az elmúlt 20 évben imponáló, nemzetközi színtéren is kiemelkedő kutatásokat végzett a pszichológiai, pszichofarmakológiai, neurobiológiai működések képalkotó technikákkal történő tanulmányozása, azok addikciós problémákkal küzdő személyek kezelésében való alkalmazása terén. Kutatásai kiterjedtek a sóvárgás és megvonás pszichológiai és idegélettani összetevőinek vizsgálatára. Nevéhez fűződik az első izraeli képalkotó technikákat alkalmazó agykutató labor felállítása, melynek keretében sor kerülhetett egyes pszichoaktív szerek, így az ecstasy és a kannabisz kognitív és motorikus funkciókra gyakorolt hatásának komplex vizsgálatára az úgynevezett rekreációs használók körében. Kutatói érdeklődésében az utóbbi években jelentős szerepet játszik a viselkedési addikciók vizsgálata, elsősorban a szerencsejáték, a kompulzív vásárlás, a hiperszexualitás és a testedzésfüggőség.

"A függőségek nyomában" című interjúnk itt olvasható.

Rainer Weiss (1932)

asztrofizikus a Massachusetts Institute of Technology  Nobel-díjas professor emeritusa. Alapító-vezetője annak a LIGO Scientific Collaboration-nek (LSC), amelyhez az ELTE csoportja 2007-ben csatlakozott. Azóta az ELTE és az LSC minden év nyarán újrakötötte tudományos együttműködési megállapodását, amelynek köszönhetően egyetemünk társszerzőségével több mint 100 tudományos cikk született, több mint 500-as kumulatív impakt faktorral, és ezekre több mint 10.000 hivatkozás érkezett. Ennek az együttműködésnek a keretében nemcsak az ELTE oktatói és kutatói, de mester- illetve doktori képzésben résztvevő diákjai is többször eljutottak Bostonba (MIT), illetve Pasadenaba (CalTech). Rainer Weiss folyamatosan nyomon követte és támogatta az ELTE LIGO csoportja által végzett munkát, különösképpen az infrahang-mikrofonok fejlesztését és beszerelését a LIGO USA-beli állomásain, és továbbra is segíti a levegőben terjedő infrahangok kiszűrésére az ELTE TTK-n készített műszer fejlesztését, amelynek az ún. „gravity gradient noise” probléma szempontjából van nagy jelentősége. Az ezzel kapcsolatos ELTE-s eredmények fontosságának a stockholmi egyetemen tartott Nobel-előadásában is hangot adott.

A "Véletlenül lettem fizikus" című interjúnk itt olvasható.

Waldemar  Zacharasiewicz (1942)

a Bécsi Egyetem Angol-Amerikai Tanszékének professor emeritusa, az Osztrák Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkásságának középpontjában a nemzeti és nemzetközi képalkotás, különösen az Amerikáról és Amerikában kialakított nemzetképek, a „másik” országról szerzett percepció, az amerikai Dél irodalma, Amerika Németország-képe áll, de kutatja a „klímateória” szerepét is az angol irodalomban. Hét önálló monográfiája jelent meg, társzerkesztőkkel további tizenhat. Publikációi az amerikai-európai kapcsolatok és kölcsönhatások számtalan részterületét járják körül. Az elmúlt évtizedek során széleskörű és Magyarország számára rendkívül hasznos, magyar vonatkozású kapcsolatrendszert épített ki, többek között egyetemünkkel is. Az észak-amerikai irodalom, kultúra és történelem átfogó és mély ismerete, jelentős történetelméleti és módszertani felkészültsége a világ egyik élvonalbeli amerikanista és kanadista szakemberévé avatják.

"Közvetítő az európai és az amerikai kultúra között" című interjúnk itt olvasható.

2017

Csiszár Imre (1938)

a BME professor emeritusa, az MTA rendes tagja. 1961-ben szerzett matematikusi diplomát az ELTE-n. Végzése után rögtön a Matematikai Kutató Intézetbe (ma MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutató Intézetbe) került, ahol előbb az Információelméleti Csoportot, majd a Sztochasztika Osztályt vezette. 1972-től 2008-ig egyetemi tanárként dolgozott az ELTE Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszékén, emellett a BME-n is tanított. A Rényi Intézet kutatóprofesszor emeritusának kutatásai széles kört ölelnek fel: bár már korai munkái is információelméleti témákkal foglalkoztak, több kiemelkedő eredményt ért el a csoportokon értelmezett valószínűségi mértékek témakörében is. Később jelentős eredményeket mutatott fel a kódelmélet területén is. Körner Jánossal közösen írt könyve a matematikusok több generációjának nyújtott alapvető ismereteket az információelmélet tanulmányozásához. Számos külföldi egyetemen volt vendégprofesszor, munkásságát több hazai és külföldi tudományos díjjal ismerték el.

„A fizikától az információelméletig” című interjúnk itt olvasható. 

Mark Griffiths (1966)

a brit Pszichológiai Társaság tagja. Szakmai érdeklődésének fókuszában a viselkedési addikciók, azon belül elsődlegesen a szerencsejáték- és a videójáték-függőség problémája áll. A témakör egyik legelismertebb kutatója, mintegy 550 referált folyóiratban jelent meg tudományos publikációja, 5 saját könyv és mintegy 140 könyvfejezet fűződik a nevéhez. Tanácsadóként dolgozott a norvég kormány megbízásából, és részt vett az Egyesült Államok szerencsejáték-addikciók hatásával foglalkozó bizottságának munkájában. Az ELTE-vel való kapcsolata túlmutat a doktori hallgatók mentorálásán. Számos további kutatói együttműködés és hallgatói-oktatói csere valósult meg közreműködésével a két egyetem között.

„Igyekszem a megfelelő emberekbe fektetni az energiáimat" című interjúnk itt olvasható. 

Mesterházi Zsuzsanna (1936)

az ELTE professor emeritusa, a gyógypedagógia nemzetközileg is széles körben ismert, iskolateremtő tanára és kutatója. Főigazgatóként ő irányította az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának jogelőd intézményét, majd a 2000-ben bekövetkezett integrációt követően a kar első vezetőjeként sokat tett azért, hogy a gyógypedagógia, a gyógypedagógus-képzés és a gyógypedagógiai kar elnyerje méltó rangját és helyét az ország vezető tudományegyetemének sokszínű képzési és kutatási portfóliójában. Tevékenyen vett részt szaktudománya mindhárom képzési ciklusra kiterjedő, teljes körű képzési spektrumának létrehozásában, először az egyetemi képzés, majd a mesterszak elindításában, később kidolgozta és vezette az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában létrejött Gyógypedagógia programot.

„A gyógypedagógia magát a gyógypedagógust is átalakítja” című interjúnk itt olvasható.

Szabó Miklós (1940)

1963-ban szerzett régészet–latin szakos diplomát az ELTE-n. Pályafutását a Magyar Nemzeti Múzeumban kezdte, majd a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében folytatta. 1978-tól félállásban, 1987-től teljes állásban oktatott a BTK-n, ahol alapjaitól felépítette a klasszika archaeológia szakot. Az 1995-ben alakult Régészettudományi Intézetet tíz évig vezette. 1993-tól két cikluson át volt az ELTE rektora. Legnagyobb eredménye annak az úttörő, és azóta világszerte alkalmazott eljárásnak a kidolgozása, amellyel a klasszika archaeológia módszereit kiterjesztette a kelta művészet vizsgálatára. A franciaországi Bibractéban a vezetésével feltárt kora császárkori fórum és bazilika különös nemzetközi figyelmet kapott.

„Kincsek után Szombathelytől Bibractéig” című interjúnk itt olvasható.

2016

Xu Lin (1954)

Xu Lin a kínai nyelv és kultúra autentikus megismertetése, valamint a kultúrák közötti párbeszéd kialakítása és megvalósítása érdekében folyó nemzetközi együttműködés kiemelkedő egyénisége. Tanulmányait a Fudan Egyetem kémia szakán végezte 1972 és 1975 között, majd közgazdaságtanból szerzett MA fokozatot a Pekingi Tanárképző Egyetemen, jelenleg világszerte kilenc egyetem díszdoktora. 2004 óta a Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) igazgatója, melynek célja a kínai nyelv és kultúra megismertetése, valamint a kínai nyelv oktatásának támogatása a világ különböző országaiban. Xu Lin miniszterhelyettes asszony kezdeményezésére az Intézet rendszeresen kap könyvadományokat, amelyek révén folyamatosan gyarapodik nemcsak az Intézet, hanem azon további 43 iskola, illetve egyetem könyvtárának kínai könyv- és tankönyvállománya is, amelyekben az ELTE Konfuciusz Intézet tanárai oktatnak. Fontos szerepet játszott abban is, hogy az Intézetben kifejezetten magyar diákok számára készült tankönyvsorozat.

„Aki jó korban születik, nagy dolgokra képes” című interjúnk itt olvasható.

Klinghammer István (1941) 

az ELTE korábbi rektora, professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a hazai és nemzetközi térképészet vezető személyisége. 1965 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi tanszékének (később: Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének) oktatója, 1971-től adjunktus, majd 1980-tól docens, egyetemi tanári kinevezésére 1987-ben került sor, ugyanekkor kapott tanszékvezetői megbízatást a Térképtudományi Tanszéken. Akadémiai doktori értekezését 1992-ben védte meg. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává választották. 1983–1989, majd 1991–1994 között az ELTE Természettudományi Karának dékánhelyettese volt, közben 1989–1990-ben dékánként tevékenykedett. 1997-től az ELTE rektorhelyettese, 2000-től hat éven át az Egyetem rektora. 2006-ban kapta meg Egyetemünk legmagasabb elismerését, az Eötvös-gyűrűt. 2011-ben a Magyar Köztársaság érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át. 2013 és 2014 között felsőoktatásért felelős államtitkár volt.

„A megbecsülés hihetetlen örömmel tölt el” című interjúnk itt olvasható.

Volker Lipp (1962) 

a göttingeni Georg August Egyetem professzora, a jogi kar korábbi dékánja, a polgári jog és a polgári eljárásjog nemzetközi szinten elismert művelője. 1962-ben született, jelenleg a Polgári Jogi, Polgári Eljárásjogi, Orvosi Jogi és Jogösszehasonlítási Tanszék vezetője, 2000 óta a göttingeni intézmény professzora. Tudományos munkássága rendkívül széles körű: a magánjogi jogterületek és az eljárásjog alapvető problémái mellett a polgári jogi felelősség, az orvosi felelősség, a polgári eljárásjog családjogi vonatkozásai tartoznak központi kutatási területeihez. Az ELTE ÁJK-n kifejtett, immár évtizedes, folyamatos német nyelvű oktatói tevékenysége példaértékű. Oktató résztvevője az ELTE–Göttingen Deutsche Rechtsschulénak, melynek keretében számos ELTE-s hallgató szerzett LLM-fokozatot Göttingenben. Több karközi tudományos konferencia szervezésében közreműködött, valamint társszervezésével három alkalommal tartottak Budapest–Göttingen Nemzetközi- és Európai Polgári Eljárásjogi Csereszemináriumot. 

Αnasztasziosz Ioannisz Metaxasz (1940)

az Athéni Egyetem professor emeritusa, az egyetemen működő Politikatudományi Intézet és Politikai Kommunikáció Laboratórium alapítója, a politikai tudományok professzora. Számos európai és amerikai tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, az athéni Onassis Kulturális Centrum igazgatótanácsának tagja, a Kavafisz Archívum kurátora. Meghatározó szerepe volt abban, hogy az ELTE egykori Szociológia Intézete, később az ELTE TáTK Szociológia Intézete és Kisebbségszociológia Tanszéke, valamint az Athéni Egyetem Politikatudományi Intézete már a kilencvenes évek elejétől oktatási és kutatási együttműködést folytathatott. Az 1995–1999 közötti, első Tempus-programtól kezdve – majd folytatva az Erasmus-programban – intenzív hallgató- és oktatócsere indult meg. A két egyetem a Fokasz Nikosz által vezetett MTA–ELTE Peripato Kutatócsoport Válság és társadalmi innovációk. Magyar–görög összehasonlító társadalmi dinamika című pályázatának keretében is együttműködik.

„Az egyetemek nem adhatják fel a felvilágosodás szellemét” című interjúnk itt olvasható.

Thomas Rauscher (1955) 

a Lipcsei Egyetem professzora, a Külföldi- és Európai Magán- és Eljárásjogi Intézet igazgatója, a nemzetközi magánjog, valamint a nemzetközi, európai és összehasonlító eljárásjog-tudomány világszinten elismert alakja. 1993 óta a Lipcsei Egyetem nemzetközi magánjogász- és eljárásjogász-professzora, valamint ugyanott a Külföldi- és Európai Magán- és Eljárásjogi Intézet megalapítója. Az összehasonlító és az európai polgári eljárásjog vezető kutatója, a vezető német polgári perrendtartás kommentár főszerkesztője, évtizedek óta a sharia egyik vezető európai kutatója, a témával kapcsolatos kutatási eredményeit elsősorban családjogi vonatkozású publikációiban jelentette meg. Fontos szerepe volt abban, hogy szoros kapcsolat alakult ki az ELTE és a Lipcsei Egyetem között. Emellett a Lipcsei Egyetem közreműködésével a Kar Erasmus-kapcsolatainak is egyik úttörője, évtizedek óta az ÁJK vendégoktatója.

2015

Erhard Busek (1941)

osztrák politikus, az Osztrák Köztársaság korábbi alkancellárja, a közép-kelet európai országok egységesítésének meghatározó alakja, a hatvanas évek óta az európai politika fontos szereplője. Az osztrák kormány meghatározó tényezőjeként aktív szerepet vállal az 1989–90 közötti rendszerváltásokban, értékes partnere a budapesti ellenzéki mozgalmaknak és elsőszámú szövetségese a rendszerváltó Németh-kormánynak, ehhez az időszakhoz kötődik az osztrák és magyar tudományos és kulturális kapcsolatok máig élő intézményes megalapozása is. Tudomány- és kutatásügyi, majd oktatási és kulturális miniszter, 1991–95 között alkancellár, és egyben a nagyobbik kormányzópárt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) országos elnöke. Később létrehozója lesz a Southeast European Cooperative Initiative programnak, támogatója a cseh, szlovák, lengyel és mindenekelőtt a magyar kultúrpolitikai akcióknak. 2000–2012 között az olasz–osztrák–délkelet-európai kultúrpolitikai programokat szervező Alpbach Fórum elnöke.

„A világ humanitárius értékrendjének alappillére” című interjúnk itt olvasható.

Harmathy Attila (1937)

Széchenyi-díjas jogtudós, egyetemünk professor emeritusa, az összehasonlító polgári jog nemzetközi és hazai szaktekintélye, volt alkotmánybíró (1998–2007), az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja (1990–1993). Egyetemi tanulmányait az ELTE ÁJK-n végezte, részt vett a Cambridge-i Egyetem jogi kurzusán, 1964 és 1967 között elvégezte a strasbourgi Nemzetközi Összehasonlító Jogi Egyetem négy évfolyamát. 1962-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozott, 1974-től Egyetemünkön másodállású, majd főállású egyetemi docens, 1982-től egyetemi tanár. 1993-ban választották az MTA levelező, 1998-ban pedig rendes tagjává, 1993 májusa és 1995 februárja között az Akadémia főtitkárhelyettese, 1996-tól 1999-ig alelnöke. Több nemzetközi közös kutatásban vett részt, számos külföldi egyetem vendégprofesszora volt. 2006-ban Utrechtben az Összehasonlító Jogi Világkongresszus, 2010-ben Budapesten az Európai Jogász Fórum egyik főelőadója volt. Számos jogszabály, többek között a Polgári Törvénykönyv és az Akadémiáról szóló törvény előkészítésében és kidolgozásában vett részt.

„A jogi kérdéseket mindig a mindennapos életviszonyokban képzeltem el” című interjúnk itt olvasható.

Janusz K. Kozłowski (1936)

a krakkói Jagelló Egyetem professor emeritusa, a Lengyel Tudományos és Művészeti Akadémia tagja és az Akadémia II. Osztályának elnöke, az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Több évtizede kitüntetett figyelmet szentel a lengyel–magyar tudományos együttműködésnek, s ezen belül a kétoldalú régészeti kutatási programok folyamatos fenntartásának. Lengyelországon kívül közös kutatási projekteket vezetett Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában, Törökországban, Görögországban, Egyiptomban és Marokkóban. Fő érdeklődési területe az átmeneti korszakok kérdése: a középső és a felső őskőkor fordulóján a Homo sapiens terjeszkedésével, az őskőkor és az újkőkor fordulóján az élelemtermelő gazdálkodás elterjedésével, az újkőkor és a rézkor fordulóján a társadalmi viszonyok átalakulásával foglalkozik. Ezekhez a kutatásokhoz kapcsolódnak az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének kutatóival együtt végzett magyarországi kutatásai is. Tudományos teljesítményéért számos szakmai megbecsülésben részesült.

„A közös munka mindig gazdagított engem” című interjúnk itt olvasható.

Ron Akehurst

a Sheffieldi Egyetem professzora, az egészség-gazdaságtan, az egészségügyi technológiák értékelésének nemzetközi hírű kutatója. Akehurst professzor alapította a Sheffieldi Egyetemen a világhírű School of Health and Related Research kutatóintézetet, alapító tagja volt a National Institute of Clinical Excelllence-nek, az Egyesült Királyság egészségügyi technológiákat értékelő központjának, amely számos ország számára jelent igazodási pontot. A TáTK Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék 2010-ben alapított Nemzetközi Tanácsadó Testületének első elnökeként évtizedes nemzetközi tapasztalataival segítette a Tanszék oktatási stratégiájának kialakítását, az Egészségpolitika Tervezés és Finanszírozás mesterszak elindítását, jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a képzés tartalmát e tanévtől kezdve az alacsony és közepes jövedelmű országok egészségügyére reflektáló, angol nyelvű nemzetközi képzéssé alakítsák.

„Rengeteg munka áll előttünk” című interjúnk itt olvasható.

David Andreu

a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem professzora. Tudományos munkásságát a szerves kémia, a biomolekuláris kémia, a gyógyszer- és immunkémia területén fejti ki. Munkásságának kiemelkedő területe a szintetikus antigének kutatása, olyan fehérje- és peptid alapú vegyületek létrehozása, amelyek alkalmasak mesterséges vakcinaként, illetve diagnosztikumként a száj- és körömfájás, a herpes simplex virus illetve a HIV-1 vírus elleni immunitás kialakítására, illetve a fertőzések korai kimutatására. Elévülhetetlen érdemei vannak az első magyarországi – egyben első ELTE-s részvétellel létrehozott – EU-Tempus program (1991–1994) konzorcium létrehozásában, amelyben a TTK Szerves Kémiai Tanszék, a Nottinghami Egyetem és a Barcelonai Egyetem vett részt, valamint 2001 és 2005 között Egyetemünk professzorainak témavezetésével és Andreu professzor laboratóriumának közreműködésével valósult meg az EU Cost Chemistry program is. Számos alkalommal volt vendégoktató az ELTE-n.

„Tisztesség, türelem és erőfeszítés” című interjúnk itt olvasható.

Rainer Pitschas (1944)

a Német Közigazgatás-tudományi Egyetem (Speyer) professor emeritusa a német és az európai közigazgatás-tudomány és közigazgatási jogtudomány elismert képviselője. A szociális és egészségügyi jog egyik legkiválóbb ismerője Németországban. Számos európai és ázsiai ország közigazgatási rendszerének megújításában és modernizálásában vett részt. Pitschas professzor az ÁJK-val – kutatási területeire figyelemmel elsősorban a Közigazgatási Jogi Tanszékkel – az 1990-es évek második fele óta épített ki szorosabb kapcsolatokat, segítségével lehetőség nyílt több egyetemi kolléga speyeri továbbképzésére és a tudományos együttműködés megerősítésére. Emellett értékes szakirodalmi művek adományozásával is segítette a Közigazgatási Jogi Tanszék munkáját.

„A gyakorlati tapasztalatok teljesebbé teszik a tudományos teljesítményt” című interjúnk itt olvasható.

Pertti Torstila (1946)

évtizedek óta dolgozik a magyar-finn kapcsolatok erősítéséért: 1976 és 1978 között a budapesti finn nagykövetség titkáraként, 1992 és 1996 között nagykövetként. Hazai nagyköveti megbízatásának lejártát követően 1996 és 2000 között a finn külügyminisztérium politikai igazgatója, majd helyettes államtitkára volt. 2002 és 2006 között Finnország stockholmi nagykövete, 2006-tól pedig a finn külügyminisztérium politikai államtitkára. 2014. március 1-jén vonult nyugdíjba. Budapesti nagyköveti megbízatásának végén, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült.

„Újra mozgásba kell lendíteni Európát” címmel készített interjúnk itt olvasható.

Mario Vargas Llosa (1936)

az egyik legismertebb és legtekintélyesebb latin-amerikai író. A kortárs próza egyik meghatározó alkotója az 1960-as évek óta ismert a hazai olvasóközönség előtt: a kezdetektől nemcsak az olvasók fordultak érdeklődéssel művei felé, hanem a hazánkban kibontakozóban lévő hispán filológia képviselői is. 2010-es Nobel-díját az indoklás szerint a hatalmi berendezkedés feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért kapta. Mario Vargas Llosa több alkalommal járt Magyarországon, legutóbb 2003-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként. Kiválóságát már korábban olyan irodalmi díjak sorával ismerték el, mint a Cervantes-díj, a Rómulo Gallegos-díj, a Német Könyvkiadók Békedíja, az Asztúria Hercege díj és a Jeruzsálem-díj. Mario Vargas Llosa munkássága a Bölcsészettudományi Kar Spanyol Tanszékén közel ötven éve tananyag, oktatóink és hallgatóink monográfiákban, tanulmányokban, illetve szakdolgozatokban elemezték munkásságát, és tanszékünk volt hallgatói közül többen fordították és fordítják.

2014

Paolo Aureliano Becchi (1955)

a Genovai Egyetem és a Luzerni Egyetem Jogi Karának professzora. A német jogtudomány eredményeinek ismert közvetítője, értelmezője hazájában. A felvilágosodás kori jogfilozófia és a bioetika terén könyveivel, konferencia-előadásaival jelentős nemzetközi hírnevet szerzett. Hegel tanulmányozása tudományos pályafutását napjainkig végigkíséri. Hegel fordításai és elemzései az olasz jogfilozófiai élet kiemelkedő teljesítményei. Becchi tudományos és oktatási kapcsolatai az ELTE jogi karával egy évtizedre nyúlnak vissza, rendszeresen tartott előadást és doktori kurzust hallgatóinknak jogtörténeti, jogfilozófia témákban.

„Hegel hatásától a bioetikáig” című interjúnk itt olvasható.

Robert John Weston Evans (1943)

történészprofesszor az utóbbi években az Oxfordi Egyetemen az Oriel College tanára és a modern történelem Regius Professora volt. Munkásságának középpontjában a Habsburg Birodalom 1526 és 1918 közötti története áll, a magyar történelem egyik legismertebb és legtekintélyesebb külföldi kutatója. Tanulmányaiban különös figyelmet szentel a nyelv szerepének a történelmi fejlődés során. Jelenleg elsősorban Magyarország 1740–1945 közötti történetével foglalkozik. Oxfordban jelentős magyar kört épített fel, kiterjedt támogatást adott a Nagy-Britanniába látogató magyar kutatóknak, egyetemi hallgatóknak, 1987-ben támogatta az oxfordi Magyar Társaság létrehozását és annak működését mindvégig segítette.

„Mindig az ELTE szerepelt első helyen magyar kollégáim hálózatában” címmel készített interjúnk itt olvasható.

Viktor Lechta (1948)

a szlovákiai logopédus-képzés megteremtője, a pozsonyi orvostudományi egyetem klinikai logopédus-képzésének létrehozója, a szlovák gyógypedagógiai társaság alelnöke. Pályafutása során vendégprofesszora volt a budapesti, a müncheni, a bécsi, a krakkói és a prágai egyetemnek. 2006-tól a Nagyszombati Egyetem neveléstudományi tanszékének professzora. Kutatási területei között az atipikus nonverbális viselkedés, a kommunikációs képességek zavarainak diagnosztikája, a beszédzavarok integratív terápiája, az inkluzív nevelés elmélete és gyakorlati megvalósításának feltételrendszere szerepelt. Egyetemista korától kezdve szoros kapcsolatot ápolt a magyar gyógypedagógiával.

„A magyar és szlovák gyógypedagógusok kapcsolatai töretlenek” című interjúnk itt olvasható.

T. Sós Vera (1930)

1952-ben szerzett diplomát az ELTE-n, 1987-ig az Analízis I. Tanszék oktatója, az utolsó 5 évben tanszékvezetője volt. Jelentős szerepet játszott az 1961-ben létrehozott matematikus szak struktúrájának és tárgyainak kialakításában. Évtizedekig oktatott bevezető analízis főkurzusokat matematikusoknak, fizikusoknak illetve matematika tanároknak. Oktatási szemlélete, egyénisége rajongva tisztelt, legendás oktatóvá tették. Egyetemi jegyzetei, könyvei a mai napig nélkülözhetetlenek az ELTE-n folyó matematika oktatásban. Kutatómunkáját elsősorban a számelméletben és a kombinatorikában végzi. Jelenleg a világon a kombinatorika egyik legismertebb kutatója.

„A kutatás hivatás, szenvedély” című interjúnk itt olvasható.          

Heinz-Elmar Tenorth (1944)

a berlini Humboldt Egyetem tanszékvezető professzora, 2003-tól professzor emeritusa, a neveléstudomány nemzetközi hírű, iskolateremtő személyisége, szakterülete a történeti pedagógia. Közel két évtizedes szakmai együttműködés köti az ELTE-hez, a közös kutatómunka a neveléstudomány tudománytörténete mellett különböző pedagógiai történeti antropológiai témákra, valamint a tanári professzió összehasonlító történeti-pedagógiai vizsgálatára irányult. Tenorth professzornak jelentős szerepe volt a tanszéken folyó nemzetközi recepciós hatásokra fókuszáló neveléstudomány-történeti kutatások módszertani megalapozásában is.

„Kiemelkedő jelentőségűek az ELTE-s szakmai kapcsolataim” címmel készített interjúnk itt olvasható.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorai (1847–)
Honorary Doctors of Eötvös Loránd University (1847–)