Tíz romboló viselkedés

Mindannyian szeretnénk jobban érezni magunkat. Egészségesebb, boldogabb életre, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszünk. Azonban ez nem jön létre magától, ehhez etikus hozzáállás szükséges. Ami azt jelenti, hogy igyekszünk nem ártalmas, hanem építő, hasznos módon viselkedni.

A buddhista etika az önpusztító/romboló viselkedéstől való tartózkodást javasolja – különösen azt, amelyik hosszabb távon is kárt okoz nekünk és a körülöttünk lévőknek egyaránt. A buddhizmus szerint a romboló magatartás a zavaró érzelmek és negatív szokások kényszerétől vezérelt viselkedés.

A tíz romboló viselkedés hagyományos felsorolása

Többféle romboló testi, szóbeli és gondolati viselkedés létezik. A buddhizmus felsorol tízet a legártalmasabbak közül. Ezek azért ártalmasak, mert nagyon sok esetben zavaró érzelmekből keletkeznek, szégyenérzet hiányából és/vagy nemtörődömségből, figyelmetlenségből. Mélyen meggyökeresedett szokásokból származnak, és az a következményük, hogy megerősítik a negatív hajlamainkat. Hosszabb távon a romboló viselkedés boldogtalan életet eredményez, amelyben tovább folytatjuk problémáink gyártását saját magunk számára.

A romboló testi viselkedés három típusa:

1. Mások életének elvétele – ez vonatkozik emberéletre, de bármilyen más élőlényére is. Azt eredményezi, hogy képtelenek leszünk toleranciára a kényelmetlenségekkel szemben; hajlamosakká válunk azonnali válaszként odaütni; gyakorta bonyolódunk konfliktusba

2. Annak elvétele, amit nem adnak nekünk – ebbe nem csak a lopás tartozik, hanem az is, ha nem adunk vissza valamit, amit kölcsönkértünk, vagy ha olyan dolgot használunk a másik engedélye nélkül, ami az övé, és így tovább. Ennek eredményeként mindig szegénynek és megvádoltnak érezzük magunkat; senki nem adja oda a dolgait nekünk szívesen; a másokkal való kapcsolatunk elsősorban a kölcsönös kihasználáson fog alapulni

3. Nem elfogadott szexuális viselkedésbe való bonyolódás – nemi erőszak, házasságtörés, vérfertőzés, szexre való kényszerítés bármilyen formája, akár érzelmi zsarolással, akár hatalommal való visszaéléssel. Eredményként a szexuális kapcsolataink legtöbbször rövid időre szólnak, partnereinket pusztán tárgyként kezeljük; olyan dolgok iránt vonzódunk, amelyek alapvetően erkölcstelenek vagy a törvény által büntetendők

A romboló viselkedés négy szóbeli típusa:

1. Hazugság – olyat mondunk, amiről tudjuk, hogy nem igaz vagy szándékosan félrevezetünk másokat. Az eredménye az, hogy senki nem fogja elhinni azt, amit mondunk, és mi sem hiszünk másoknak; képtelenek leszünk különbséget tenni a valóság és saját hazugságaink között

2. Megosztó beszéd – mindenféle negatív jellegű dolgok közlése másokról azért, hogy befeketítsük őket vagy megharagudjanak rájuk. Ennek eredményeként a barátságaink nem tartanak sokáig, mert ismerőseink azt feltételezhetik, hogy őróluk is rosszakat mondunk; közeli barátok hiányában elszigeteltnek és magányosnak érezzük magunkat

3. Durva/bántó beszéd – olyan durva, faragatlan vagy sértő szavak használata, amelyek megbántanak másokat. Eredményeként az emberek nem fognak kedvelni és elkerülnek; de ha kénytelenek is a társaságunkban lenni, akkor sem érzik jól magukat velünk, és gyakran vágnak vissza olyan szavakkal, amelyek rosszul esnek; így még elszigeteltebbé és magányosabbá válunk

4. Értelmetlen cseverészés – saját időnk és a mások idejének vesztegetése üres, semmitmondó vagy zavaros csevegéssel; felesleges beszéddel mások megzavarása fontos tevékenységük közben. Ennek eredménye az, hogy senki nem vesz bennünket komolyan; képtelenek leszünk odafigyelni saját dolgainkra anélkül, hogy ne lesegetnénk minden percben a kezünkben tartott készülékeinket; a fontos dolgainkat sem fogjuk tudni rendesen elvégezni

A romboló gondolkodás három típusa:

1. Mohó/kapzsi gondolkodás – másokra irányuló irigység vagy megszállott gondolkodás, vagy annak tervezgetése, hogyan szerezzünk meg valamilyen dolgot vagy képességet, ami másoknak megvan, azért, hogy felülmúljuk őket

2. Rosszindulatú gondolkodás – arról való gondolkodás és olyan tervek szövögetése, hogy hogyan ártsunk valaki másnak vagy hogyan vágjunk vissza neki azért, amit mondott vagy tett. Eredményeként sosem érezzük magunkat biztonságban és képtelenek leszünk lazítani; folyamatos paranoiában és félelemben élünk, attól tartván, hogy mások is forralnak ellenünk valamit

3. Eltorzított ellenségességgel való gondolkodás – nem csupán makacsul ragaszkodunk hamis és a valósággal ellentétes véleményünkhöz, de gondolatban is agresszív stílusban vitatkozunk azokkal, akik nem értenek egyet velünk. Ennek eredménye az, hogy egyre inkább zárt gondolkodásúakká válunk, teljes mértékben elutasítjuk mások véleményét, segítő javaslatait; ezáltal leragadunk saját nézeteinknél, amelyekről úgy hisszük, hogy igazak; így tudatlanok és beszűkültek maradunk

Mindent egybevetve, teljesen függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk-e vagy milyen elvekben hiszünk, célszerű távol tartanunk magunkat ettől a tíz viselkedésmintától, ha boldogabb, kiegyensúlyozottabb életre vágyunk.

A tíz romboló viselkedésminta kibővítése

A tíz romboló viselkedésminta értelmezéseinek körét ki lehet tágítani, sőt muszáj is olyan nagyra, amilyenre csak tudjuk. Álljon itt néhány példa, de egészen biztos, hogy bárki tud még hozzátenni ehhez a listához:

1. Mások életének elvétele – megütünk egy másik élőlényt vagy egyéb módon fájdalmat okozunk neki; elhanyagoljuk gondozását; nem vesszük észre, ha másoknak fizikai jellegű segítségre van szükségük; bármilyen jellegű fizikai kárt okozunk, például környezetszennyezéssel, szemeteléssel vagy nem-dohányzók - különösen kisgyerek – melletti dohányzással

2. Annak elvétele, amit nem adnak nekünk – internetről való illegális adatletöltés; plagizálás, csalás, adó be nem fizetése; behatolás mások magánéletébe; bármilyen dolog “kölcsönvétele” társunktól vagy barátunktól a megkérdezésük nélkül

3. Nem elfogadott szexuális viselkedésbe való bonyolódás – ide tartozik az, ha szexuálisan molesztálunk, zaklatunk valakit; ha önző módon csak magunkra figyelünk szeretkezés közben; ha túl kevés vagy túl sok szeretetet mutatunk; ha párunk jelenlétében flörtölünk vagy évődünk valaki mással; partnerünkkel a nyilvánosság előtt nyaljuk-faljuk egymást

4. Hazugság – kapcsolatainkban nem tárjuk fel a valódi érzéseinket és szándékainkat

5. Megosztó beszéd – ha valaki szeretne megtenni egy erkölcsileg pozitív vagy semleges dolgot, de mi kritizálni kezdjük és igyekszünk elvenni a kedvét attól, hogy belefogjon

6. Durva/bántó beszéd – kiabálunk, agresszív hangnemben beszélünk másokkal; megfenyegetünk, piszkálunk, megalázunk, kinevetünk másokat; részvét nélküli vagy kritikus szavakkal szólunk valakihez, amikor éppen érzelmileg sebezhető; közönséges vagy gúnyos megjegyzéseket mondunk nem megfelelő időben vagy helyen

7. Értelmetlen cseverészés – ide tartozhat az is, ha ismerőseink bizalmát eljátsszuk azzal, hogy elmeséljük ránk bízott titkaikat; ha jelentéktelen dolgokkal kapcsolatosan üzenetet írogatunk valakinek vagy felhívjuk őt, különösen az éjszaka közepén; ha közösségi oldalakra olyan képeket teszünk fel vagy kommenteket írunk, amelyek lényegtelenek; ha közbevágunk vagy nem hagyjuk, hogy a másik befejezze a mondanivalóját; ha ostoba megjegyzéseket vagy idétlen, viccesnek szánt dolgokat mondunk komoly beszélgetések során

8. Mohó/kapzsi gondolkodás – amikor ismerősünk ételt, italt kap ajándékba vagy vásárol magának, és elvárjuk, hogy kínáljon meg bennünket belőle; amikor a különböző közösségi oldalakon ismerőseink által feltett képeket látva vagy bejegyzéseiket olvasva irigységet érzünk; amikor partnereinkre – vagy még rosszabb esetben expartnereinkre - féltékenyen és kisajátítóan gondolunk

9. Rosszindulatú gondolkodás – amikor valaki kellemetlen vagy nagyon rosszul eső dolgot mond nekünk és ott hirtelen nem tudunk rá mit válaszolni, de utána még évekig tartogatjuk magunkban a sérelmünket, és ha alkalom adódik, esetleg fel is emlegetjük

10. Eltorzított ellenségességgel való gondolkodás – szinte folyamatosan negatívan, ellenségesen gondolunk valakire, csak azért, mert nekünk nem szimpatikus; úgy vélekedünk valakiről, hogy milyen bolond vagy gyerekes, mert olyan dologban próbálja magát fejleszteni, amivel senkinek sem árt, de bennünket nem érdekel vagy nem tartjuk fontosnak

Saját magunkra irányuló romboló magatartás

Az önmagunkkal szembeni romboló bánásmód éppen olyan káros lehet, mint amikor ez másokra irányul. A kiegyensúlyozottabb élet eléréséhez arra van szükségünk, hogy felismerjük ezeket a negatív mintákat és megpróbáljunk felhagyni velük.

1. Mások életének elvétele – saját magunkkal szembeni rossz fizikai bánásmód: munkával való túlterhelés, helytelen étkezés, túl kevés testmozgás vagy túlzásba vitt sportolás, folyamatos kialvatlanság, fizikai addikció (alkohol, dohányzás, mértéktelen kávéfogyasztás, kábítószerek használata, extrém sportolás)

2. Annak elvétele, amit nem adnak nekünk – értéktelen, felesleges dolgokra való pénzkiadás (például vásárlásfüggőség), vagy magunkkal szembeni fukarkodás, garasoskodás abban az esetben is, amikor erre semmi szükség nincs

3. Nem elfogadott szexuális viselkedésbe való bonyolódás – olyan szexuális jellegű tevékenységekben való részvétel, ami veszélyezteti testi vagy lelki egészségünket(szex- és szerelemfüggőség, pornográfia-függőség)

4. Hazugság – önmagunk áltatása, becsapása a saját érzelmeinkkel vagy indítékainkkal kapcsolatosan

5. Megosztó beszéd – folyamatosan kellemetlen (felháborodott, ideges, ingerült) beszédstílusban való beszéd, ami miatt mások igyekeznek minél kevesebbet velünk lenni

6. Durva/bántó beszéd – önmagunk verbális megalázása

7. Haszontalan, hiábavaló beszéd és időtöltés – bárkinek bármikor kiteregetjük a privát dolgainkat, kételyeinket, aggodalmainkat; szinte állandóan a közösségi oldalakon “lógva” pocsékoljuk az időnket (ide vehetjük még a sokféle viselkedésfüggőség közül, például a számítógépes játékfüggőséget, internetfüggőséget, tévésorozat függőséget)

8. Mohó/kapzsi gondolkodás – mivel mindig tökéletesek akarunk lenni, ezért folyamatosan saját magunk túlszárnyalására törekszünk

9. Rosszindulatú gondolkodás – bűntudattal gondolunk arra, milyen kibírhatatlanok vagyunk, és hogy nem érdemeljük meg a kiegyensúlyozott, boldog életet

10. Eltorzított ellenségességgel való gondolkodás – szerencsétlennek, ügyetlennek véljük magunkat ahhoz, hogy bármiben is jobbak legyünk vagy hogy bármit is elérjünk, amit szeretnénk.

Hogyan kezeljük ezeket a romboló viselkedésmintákat?

Amikor felismerjük azt, hogy a múltban milyen romboló módon viselkedtünk, nagyon fontos, hogy kerüljük a saját magunkkal kapcsolatos negatív érzéseket, bűntudatot, önvádat, szégyent, haragot. Meg kell értenünk, hogy ez a múltban történt, így ezen már nem tudunk változtatni. Viszont miután megismertük ezeket a romboló mintákat, meg kell próbálnunk felhagyni velük.

Ha tartózkodunk a romboló magatartástól, azt nem csupán másokért tesszük, hanem elsősorban saját magunk érdekében. Amikor véget vetünk ezen szokásaink megerősítésének, a kapcsolataink javulni fognak, miáltal mi magunk békésebbé, kiegyensúlyozottabbá válunk. Ha tényleg szeretnénk elérni a lelki békét, akkor meg kell szabadítani önmagunkat a cselekvés, a beszéd és a gondolkodás romboló formáitól. Ha így teszünk, rendkívüli mértékben javítunk életünk minőségén.

Forrás: A tíz romboló viselkedéstől való tartózkodás (angol nyelven)

A megvilágosodás hét tényezője

A megvilágosodás hét tényezője hét olyan tulajdonság, amely elvezet a megvilágosodáshoz, ugyanakkor jellemzi is a megvilágosodást. Ezeket a Tipitaka, a páli nyelvű szent irat több tanbeszédében felsorolják. A legismertebb talán ezek közül a DN 22  Mahá-satipatthána-szutta vagy az MN 118 Anápánaszati-szutta. Mindkettő a Buddha Ujja oldalon magyarul is olvasható.

Ezen tényezők neve páli nyelven szatta boddzshanga.

Úgy tartják, hogy e tényezők különösen fontos ellenszerek az öt akadály – érzéki vágy, rosszindulat, tompaság, nyugtalanság és bizonytalanság/kétely – ellen.

1. Éberség (szati)

A helyes éberség a nemes nyolcrétű ösvény hetedik tagja, és nélkülözhetetlen a buddhista gyakorlásban. Az éberség azt jelenti, hogy a mindenkori jelen pillanatban teljesen tudatában vagyunk annak, hogy mit és hogyan teszünk, mit gondolunk, mit érzünk, stb. Ébernek lenni annyi, mint mindig mindenhol teljesen jelen lenni, nem elveszni az álmodozásban, az elképzelésekben, élvezetekben vagy aggodalomban.

Az éberség azt is jelenti, hogy elengedjük az elme megszokott dolgait, amelyek az önállóan létező “én” illúzióját táplálják. Az éberség nem dönt arról, hogy kedvelünk-e valamit vagy sem. Az éberségben máshogy használjuk a szokásos fogalmakat – például, amikor a légzésre figyelünk, azt csak légzésnek, és nem az “én légzésem”-nek nevezzük. (az éberség vagy vipasszaná meditációról ITT írtam bejegyzést)

2. Valóság vizsgálata (dhamma-vicsaja)

A második tényező a valóság vizsgálatára való egyértelmű hajlandóság. A páli kifejezésből következik, hogy ez tulajdonképpen a dhamma/dharma vizsgálata. Mivel a dhamma/dharma szó nem csak valóságot jelent, hanem Buddha tanításait is, ezért ez a tényező magába foglalja Buddha tanainak vizsgálatát és a létezés természetének vizsgálatát egyaránt. Mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy Buddha azt tanította, hogy senki se vakhittel fogadja el tanításait, hanem próbálja ki saját maga, és csak akkor kövesse azokat, ha neki beváltak.

3. Erő vagy energia (virija)

A páli virija vagy szanszkrit vírja szavak nem csupán energiát jelentenek, hanem buzgalmat és lelkes erőfeszítést is. A vírja az ősi indo-iráni vira szóból származik, és “hős”-nek lehetne fordítani. Ezért a harmadik tényezőt úgy is értelmezhetjük, mint egyfajta hősies erőfeszítést és céltudatos buzgalmat, mivel a megvilágosodás keresése fáradhatatlan erőt és bátorságot igényel.

4. Öröm vagy elragadtatás (píti)

Természetesen mindenki boldog vagy elragadtatott szeretne lenni. De mit értünk ezalatt? A spirituális ösvény gyakran ott kezdődik, amikor képesek leszünk valóban belátni, hogy ha megkapjuk azt, amit akarunk, az nem tesz bennünket boldoggá vagy legalábbis nem sokáig. Akkor mi az, ami azzá tehet?

Őszentsége, a 14. dalai láma azt mondja: “A boldogság nem olyasvalami, amit készen lehet venni. A saját tetteidből származik.”

Az növeli a boldogságot, amit teszünk, nem pedig az, amit kapunk.

A buddhista tanítások alapja, hogy a rajtunk kívül álló dolgok utáni sóvárgás stresszt (dukkha) okoz. Ennek valódi belátása elkezdi csökkenteni a sóvárgást, és eljuttathat az örömhöz, boldogsághoz.

5. Nyugodtság/lenyugvás (passzaddhi)

Az ötödik tényező a test és elme lenyugvása vagy nyugodtsága. Míg az előző tényezők jobbára aktív jellegűek voltak, addig ez inkább olyas valami, mint amikor egy elégedett ember befejezte a munkáját és megpihen.

Akárcsak az örömöt/elragadtatottságot, a derűs nyugalmat sem lehet erőltetni vagy megjátszani, mert az előző tényezőkből önmagától következik be.

6. Összpontosítás (szamádhi)

Akárcsak az éberség, a helyes összpontosítás is a nemes nyolcrétű ösvény része. Miben különbözik az első tényező, az éberség a hatodik tényezőtől, az összpontosítástól?

Egy mondatban úgy foglalhatjuk össze a fenti meghatározást, hogy az éberség arról szól, hogy tisztában vagyunk a test és elme pillanatnyi állapotával.

Ellenben az összpontosítás olyan tudatállapot, amelyben az elme egy pontra fókuszál. Ezért szokták egypontú vagy egyhegyű elmének (ekaggata-citta) is nevezni. A szamádhinak különböző fokozatai vannak, ezeket dzshánáknak hívják. (A dzshánákról/dhájákról ITT írtam bejegyzést)

A legmélyebb szamádhi állapotában az “én” minden érzése eltűnik, az alany és a tárgy teljes mértékben feloldódik egymásban.

7. Felülemelkedett egykedvűség (upekkhá)

Buddhista értelemben az egykedvűség a szélsőséges idegenkedés és a vágy közötti egyensúly. Más szavakkal, nincs különbség kedvelt és nem kedvelt között.

Bhikkhu Bódhi, théraváda szerzetes és tudós ezt így határozza meg: az egykedvűség “az elme elfogulatlansága, az elme megingathatatlan szabadsága, a belső egyensúly állapota, amelyet nem tud felkavarni a haszon és veszteség, becsület és becstelenség, dicséret és szégyen, gyönyör és fájdalom. Az upekkhá megszabadulás a saját magunkra való utalás minden pontjától; olyan közömbösség, amely nem az embertársakkal szemben nyilvánul meg, hanem az “én” gyönyör és társadalmi állás utáni vágyódásával szemben”.

Forrás: A megvilágosodás hét tényezője (angol nyelven)

Hogyan végezzük a sétáló meditációt?

Az előző két bejegyzésemben a vipasszaná meditáció gyakorlásáról írtam, amelyben Szajádav U Pandita beszélt a sétáló meditációról is. Ez utóbbiról lesz szó most részletesen.

Még a théraváda buddhizmuson belül sem egyformák az előírás szerint végzett sétáló meditációs technikák. A burmai hagyományban és a belátás meditációs elvonulási központokban a meditálók általában egyedül sétálnak, míg más iskolákban többedmagukkal egymás után vagy körben.

Ebben a meditációs gyakorlásban teljes mértékben a sétálás folyamatára figyelünk – a test súlyának váltásától a lábunk lehelyezésének mechanizmusáig. Több irányzatban is az elvonulások szerves része a sétáló meditáció, amit arra használnak, hogy levezessék a hosszú ülés alatt felhalmozódott energiát. Ezenkívül az éberség szempontjából a hétköznapi tevékenységekben sokkal könnyebben hasznosítható gyakorlás, mint az ülő meditáció.

Kezdésként keressünk egy akadálymentes helyet, ahol körülbelül 3 és fél méter hosszan, egyenes vonalban lehet sétálni. A théraváda irányzat szerint elég az ilyen rövid távolság. Más iskolák esetleg hosszabbat javasolnak.

Ezután kezdjük el a lábfejünket figyelni. Lassan mozdítsuk el a súlypontunkat középről egyik oldalról a másik oldalra, és elölről hátra. Ha mezítláb vagyunk, még több mindenre felfigyelhetünk ezeknél az apró egyensúlyváltoztatásoknál.

Majd hozzuk vissza súlypontunkat középre, emeljük fel a fejünket, engedjük le a vállainkat, húzzuk ki magunkat méltósággal és büszkeséggel, mintha királyok vagy királynők lennénk. Kezeinket összefonhatjuk a hátunk mögött vagy tarthatjuk magunk előtt, vagy karunkat lazán lógathatjuk a testünk mellett oldalt.

Emeljük fel a jobb lábunkat és vegyük észre testünkön a súly átrendeződését. Figyeljünk fel arra, hogy mit tesz a testünk bal oldala annak érdekében, hogy megtartsa a teljes súlyunkat – lábujjak szétterpesztése, boka finom egyensúlykeresése. Majd a jobb lábat előre nyújtva lehelyezzük a sarkat a földre és előregördülünk a talpunk párnázott részére. Vegyük észre, hogy amikor a súlyunk előrefelé lendül, a bal lábunk sarka elkezd emelkedni. Lendítsük a bal lábat előre, és ismételjük meg a mozdulatot.

Ha ezt szavakkal kapcsoljuk egybe, könnyebb lesz az összehangolás és a ritmus kialakítása a testen belül. Amikor az elménk vándorolni kezd, próbáljunk meg olyan egyszerű szavakat mondogatni, mint “emelkedés, mozdulás, lehelyezés”, mintegy figyelmeztetőül, hogy az elménk térjen vissza a testhez.

Thích Nhát Hanh (Thich Nhat Hanh) elvonulási közösségében olyan technikát használnak, amelyben a meditációt egy rövid verssel kötik össze. Álljon itt egy versike, ami esetleg sétáló meditációban is alkalmazható:

(belégzés) “Megérkeztem”, (kilégzés) “Itthon vagyok”.

(belégzés) “Az itt-ben”, (kilégzés) “A most-ban”.

(belégzés) “Megingathatatlan vagyok”, (kilégzés) “Szabad vagyok”.

(belégzés) “Az elképzelhető legjobb dologban”, (kilégzés) “Tartózkodom”.

Amikor elérkezünk a rövid sétaösvény végére, álljunk meg teljesen és vegyünk egy levegőt. Tegyünk egy negyed fordulatot, esetleg vehetünk még egyszer levegőt, ezután a maradék negyed fordulatot is elvégezve álljunk arccal arrafelé, amerről jöttünk. Vegyük fel a kiinduló pozitúrát, és kezdjük újra az egyensúlyunk megalapozását. Majd induljunk el, emeljük, mozdítsuk és helyezzük le a lábunkat.

A sétáló meditáció elején még esetleg azt észleljük, hogy a lépteink nagyon merevek és robotszerűek. Vegyük észre, ha már gördülékenyebben mozgunk, ahogyan összekapcsoljuk a légzést a mozdulattal, ahogyan a merevséget elhagyva teljes lesz a harmónia.

Legelőször körülbelül 10 percen át sétáljunk, majd fokozatosan növeljük az időt maximum 30-45 percre.

Amikor befejeztük a gyakorlást, időzzünk ott egy keveset, és nézzük meg, hogy hol érzünk még energiát/lendületet a testben és mi az, ami nyugalomban van. Vegyük észre, hogy mi került felszínre és mi az, amit már sikerült elhagynunk.

Forrás: Hogyan gyakoroljuk a sétáló meditációt? (angol nyelven)