No Para Meditációs Flashmob - Budapest, Vörösmarty tér, 2011. okt. 15., 14.00-14.30

Budapest első meditációs flashmobja 'No Para' címmel zajlott okt. 15-én délután, a hideg, de napos Vörösmarty téren. Közel 150 ember meditált csendben 20 percet, majd zengette az 'om' mantrát. Bornyi Márton és Balogh Botond filmje az eseményről:



Az amszterdami tapasztalatból okulva vittem magammal polifómot. Nagyon kellemes volt ott üldögélni, azzal együtt, hogy az utcazenészeknek köszönhetően minden volt, csak csend nem.

Mi az élet célja?

Négy nagy csoportja van azon válaszoknak, amiket az emberek adhatnak arra a kérdésre, hogy mi az élet célja. Az első, aki nem tudja, ők nem gondolnak bele, nincs számukra felfogott világnézetük. A második, aki anyagi javakat és élvezeteket nevez meg, ők a fogyasztók, a materialisták. A harmadik, aki túlvilági hatalmakat és birodalmakat mond az élet céljának, ők az istenhívők, a vallásosak, a spirituális emberek. A negyedik, akik a megszabadulást vallják a végső célnak, ők a buddhisták.

A buddhista szemlélet szerint minden lény számára a cél a boldogság. Tehát amikor az előbbiekben négy csoportról beszéltem, akkor ott arról van szó, hogy ki miként akarja a boldogságot elérni, illetve mit tekint a végső boldogságnak. A kérdés tehát nem is igazán az, hogy mi az élet célja, hanem hogy milyen módon lehet valójában elérni a nem múló boldogságot.

Akik bizonytalanok és nem tudják, mi az életük célja, azok egyszerűen az alkalomtól függően törekszenek valamilyen számukra kívánatos állapotot elérni. Ezt egyrészt teljesen esetlegesen teszik, másrészt pusztán a berögződött szokásaikra és felül nem vizsgált véleményeikre alapozva teszik. Az ilyen szemléletmód jár a legkevesebb eredménnyel, mert gyakorlatilag a "mának élnek", nem foglalkoznak különösebben a tetteik következményével, így megértés híján sok csalódásban és szenvedésben van részük.

Az anyagi világban látni az élet értelmét lényegében nem sokban válik el az előző csoporttól, csak míg az első esetben azt lehet mondani, hogy a hosszú távú célok hiányoznak, addig itt az embernek van egy elgondolása arról, mit is akar megszerezni magának. Mivel van valami elhatározása, ami mellett többé-kevésbé kitart, idővel el is éri azt, vagy legalábbis közelebb kerül hozzá. A fő célokat ez az öt csoport nagyjából lefedi: alvás, evés-ivás, szex, gazdagság, hírnév. De még hozzá tehetünk olyanokat is, mint hatalom, tudás, biztonság, egészség és bármi egyéb, amiről népszerű regényeket, zenéket és filmeket készítettek. Ezek a célok mind egy életen belül értendőek és ebben van az egyik fő hátrányuk, mégpedig hogy elkerülhetetlenül az ember meghal. Ezért is van, hogy a halál nem egy olyan tény, amit ez a gondolkodás figyelembe venne, sőt, minél inkább kerüli és leplezi, lényegében mert a halál minden életben szerzett gazdagságot semlegesít, értelmetlenné tesz. Azért pedig mindent igyekszik az ember megtenni, hogy amit megszerzett, azt meg is tudja tartani az életében. De egyrészt nagyon kevesen vannak azok, akik valóban gazdagok lesznek, másrészt bármekkora gazdagságról is legyen szó, el lehet veszíteni. Így az anyagi világ nem nyújt maradandó boldogságot, viszont a javak megszerzése és megtartása rengeteg erőfeszítést igényel.

A harmadik csoport az, ahol az ember nem ebben a világban látja a boldogságot, hanem a szellemiben, a túlvilágban. Itt nem azokról van szó, akik tudást halmoznak maguknak, akik művészek, értelmiségiek, mivel azok a szerzemények az előző csoportba tartoznak, csakis egy életen belüli javakat keresnek maguknak, melyek a halállal elvesznek. Pont a halálon túlra tekintés az, ami elválasztja a harmadik csoportot az előző kettőtől. És ahogyan az előző, anyagi világra tekintő emberek esetében is beszélhetünk durva és kifinomult célokról (diktátor - költő), úgy a túlvilágok esetében is vannak olyanok, amik nem sokban különböznek az anyagi gazdagságtól és élvezetektől, és olyanok is, amik a hétköznapi ember számára elvontnak és misztikusnak tűnnek. Ezek a túlvilági helyek azok, amiket mennyeknek nevezünk, s a buddhizmusban számos szintjét különböztetik meg. De ha más vallásokról van szó, ott gyakorta csak egyféle mennyországról beszélnek, ahol az oda születők élvezhetik az adott hely és isten nyújtotta örömöket, vagy akár maguk is istenekké válhatnak. Ameddig azonban más vallások ezeket a mennyeket örökkévalónak tartják, azt az életet véget nem érőnek hiszik, a buddhizmus szerint az is véget ér egyszer, s az újraszületés elkerülhetetlenül bekövetkezik.

Negyedik csoport az, ami a buddhizmus tanítása, hogy sem ebben az életben, sem a következőkben nem találni a végső boldogságot, mert a létezés minden formája szükségszerűen mulandó. Maradandó elégedettséget pedig mulandó dolgokban és életekben nem lehet találni, mert amint hozzákötjük magunkat valami pusztulóhoz, értelemszerűen idővel el is veszítjük azt a dolgot. Ez a szenvedés, amit a mulandó dolgokhoz ragaszkodás folyamán tapasztalunk. Ugyanígy, ameddig saját magunkat egy halandó testtel, változó elmével azonosítjuk, addig fennáll, hogy egyszer csak elmúlik a test, elmúlik az érzés, elmúlik a gondolat. De míg más nézetek és hitek azt feltételezik, hogy van valami örökkévaló mindezeken túl, a buddhizmus azt tanítja, hogy a gond nem a változással van, hanem pont a változatlanság képzetével, ami egyet jelent a ragaszkodással. Vagyis nem arról van szó, hogy a negyedik változat az a megsemmisülés - ami elsőre logikusnak tűnik, ha sem az anyagi, sem a túlvilági élet nem üdvözítő - hanem arról, hogy a negyedik változat a nem ragaszkodás, a kötetlenség, a szabadság, tehát a megszabadulás.

A Buddha tanítása a középút. Az első csoport csak azért külön rész, mert ott az ember bizonytalan, figyelmetlen, ezért a körülményektől függően hol a második, hol a harmadik csoporthoz húz. A két tényleges választás az, hogy az anyagi, vagy a túlvilági dolgokban keresi valaki a végső boldogságot. Vagy azt gondolja, hogy a test halálával minden véget ér - ezt nevezik a megsemmisülés nézetének - vagy pedig azt gondolja, hogy a halál után örökké él - ezért ezt hívják az örökkévalóság nézetének. A buddhizmus a középút nézete, ami elkerüli az örökkévalóság és a megsemmisülés képzeteit. Ez a tanítás a változásé, az oksági folyamatoké, vagyis hogy miközben a világban nincsenek állandó dolgok, minden az okok és feltételek szerint változik. Ezért lehetséges az, hogy az anyagi és a szellemi világban egyaránt az ember döntései és tettei meghatározzák a következményeket. Ennek alapján a buddhizmus az újraszületést tanítja, ami szerint mindaddig újraszületik valaki, ameddig megvan benne a ragaszkodás valami iránt, s attól függően születik újra, hogy mihez kötődik. Ebben a formában is ez a középút, mert nem azt mondja, hogy a halál után mindennek vége és azt sem állítja, hogy majd utána valahol örökké élünk. Erkölcsileg a középút, mert nem azt mondja, hogy merüljünk el az érzéki élvezetekben, ahogyan azt az anyagi világban boldogságot keresők teszik, de nem is azt mondja, hogy az anyagi világot meg kell vetni, a testet pedig különböző aszketikus gyakorlatoknak alávetni valamilyen jövőbeli jutalom érdekében. Így az, ami valóban elvezeti az embert a maradandó elégedettséghez, a végső boldogsághoz, a szenvedéstől való teljes megszabaduláshoz, a Buddha tanítása, a közép útja.