A képviselõ által benyújtott irományok
|
Tardos Márton (SZDSZ) - Budapesti területi lista 1928. december 22-én született Budapesten. Édesapja, Neuschlosz Albert (1894-1944) mérnök, építési vállalkozó. Édesanyja, Kolish Magda (1905-1945) háztartásbeli. Szüleit 1944-ben deportálták, mindketten meghaltak. Húga, Beer Anna (1933) Kanadában él, szociológus. 1955 óta nõs, felesége Péter Anna pszichológus. Gyermekeik: Éva (1957) matematikus, Ágnes (1958) közgazdász, Gábor (1964) matematikus. Az általános és a középiskolát Budapesten végezte, 1947- ben érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 1947-1948-ban a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karának a hallgatója. Ösztöndíjat kapott, így 1948-tól a Leningrádi Tervintézetben folytatta tanulmányait, 1952-ben szerzett közgazdászdiplomát. Tanulmányai befejezése után az Országos Tervhivatalba került, osztályvezetõ- helyettesként éves és távlati tervezéssel foglalkozott. 1957-tõl 1964-ig a Kereskedelmi Kamarában, 1964-tõl 1980- ig a Konjunktúra- és Piackutató Intézetben dolgozott, mindkét helyen a magyar gazdasággal foglalkozó kutatásokban vett részt. 1976-tól a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense. 1980-tól az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete munkatársa, a gazdasági mechanizmussal foglalkozó osztályt vezette. 1987-tõl 1990-ig a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója. A Magyar Közgazdasági Társaság és az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottsága tagja. Kutatásai a közgazdaság-elmélet, a külgazdaság, a pénzelmélet és a vállalatelmélet tárgykörében egyaránt kiemelkedõek. Számos cikke, tanulmánya, önálló kötete jelent meg itthon, Európa országaiban és az Egyesült Államokban. 1990-tõl 1993-ig a Budapesti Értéktõzsde felügyelõbizottságának a tagja. 1946-tól 1947-ig a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség kerületi titkára. 1945-tõl 1956-ig a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja tagja. 1947-1948- ban az egyetem mellett a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége munkatársaként dolgozott. Részt vett a Petõfi Kör megalakításában, melynek végig aktív tagja volt. Az 1956- os forradalomban az Országos Tervhivatal Forradalmi Bizottságának a tagja, ezért a bukás után állásából elbocsátották, 1964-ig nem utazhatott külföldre. 1966-ban kezdett dolgozni a gazdasági reform munkálatain, 1989-ig folyamatosan részt vett a reformmal kapcsolatos kutatásokban. 1989-1990-ben a Minisztertanács világgazdasági tanácsadó testületének a tagja. A demokratikus ellenzékkel kialakulásától kezdve kapcsolatban állt. 1985-ben részt vett a monori találkozón. 1988-ban az Új Márciusi Front alapító tagja. A Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd 1988. november 13-án a Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja, kezdettõl részt vesz a párt országos tanácsának a munkájában. Az 1990. évi országgyûlési választásokon pártja budapesti területi listájáról került a törvényhozásba. 1990. május 3-tól 1992. február 19-ig és 1993. januártól a parlament gazdasági állandó bizottságának az alelnöke. Az SZDSZ-frakció vezetõségi tagja, ipari és kereskedelmi szóvivõje, a frakció gazdasági kollégiumának az elnöke, 1991. decembertõl 1993. februárig frakcióvezetõ. 1993 januárjától az SZDSZ ügyvivõi testületének a tagja. Az 1996. novemberi tisztújításon kimaradt a testületbõl, de 1997. január 25- tõl, miután Dornbach Alajos megüresedett helyét a sorban õt követõ Szalay Gábor nem foglalta el, ismét az SZDSZ ügyvivõje. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Budapest 7. sz. (V-XIII. ker.) választókerületében indult, s szerepelt az SZDSZ budapesti (6.) és országos (6.) listáján is. Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában Vitányi Iván (MSZP) és Schamschula György (MDF) mögött 30,61 százalékkal a harmadik helyet szerezte meg, mandátumát a budapesti területi listán szerezte. 1994 májusától az Országgyûlés gazdasági állandó bizottságának az elnöke, ezen belül elnöke a radioaktív hulladékokkal foglalkozó nemzeti projekt megvitatására és végrehajtásának figyelemmel kísérésére alakult, az 1993-1994. évi privatizációs tevékenységet vizsgáló valamint tagja a Vám- és Pénzügyõrség tevékenységében feltár hiányosságok megszüntetésének elõsegítésére alakult albizottságoknak. Õ vezeti az SZDSZ gazdasági munkabizottságát is. Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás Parlamenti Képviselõk Bizottságában meghívottként tevékenykedõ magyar küldöttség tagja. Fogadóórája: a sajtóban elõre meghirdetett idõpontokban, az SZDSZ V. kerületi irodájában (Budapest V., Mérleg utca 7.). Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 747. szoba. Lezárva: 1996. január 25.
Eleje Honlap QT30qN-disG78BriDZ1sYfb_nhkuwVmi_lSU4LyMGDc=.html