Severo Ochoa
| Severo Ochoa | |
 | |
| Született | 1905. szeptember 24. Luarca, Asztúria |
| Elhunyt | 1993. november 1. (88 évesen) Madrid |
| Állampolgársága | |
| Foglalkozása | orvos, biokémikus |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | orvostudományi Nobel-díj (1959) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Severo Ochoa témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Severo Ochoa de Albornoz (Luarca, Asztúria, 1905. szeptember 24. – Madrid, 1993. november 1.) spanyol-amerikai orvos, biokémikus. 1959-ben Arthur Kornberggel megosztva elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat az RNS-szintézis mechanizmusának felfedezéséért.
Tanulmányai
[szerkesztés]Severo Ochoa Spanyolország Asturias tartományában, Luarca városában született 1905. szeptember 24-én. Apja Severo Manuel Ochoa jogász és üzletember, anyja Carmen de Albornoz volt. Anyai nagybátyja, Álvaro de Albornoz a Franco uralomra jutása után külföldre menekült emigráns köztársasági kormány vezetője volt, unokatestvére, Aurora de Albornoz pedig neves spanyol költő, irodalmár. Apja meghalt mikor Severo hétéves volt és a család Málagába költözött. Itt végezte el az általános és középiskolát. Ochoa már ekkor érdeklődött a biológia iránt, példaképe a híres spanyol tudós, Santiago Ramón y Cajal volt. 1923-ban beiratkozott a Madridi Egyetem orvosi szakára. Remélte, hogy együtt dolgozhat Cajallal, de ő ekkorra már nyugdíjba vonult. Madridban diáktársa és barátja volt Pedro Arrupe, a jezsuita rend későbbi vezetője és mindkettőjüket Juan Negrín tanította, aki a spanyol polgárháború idején a köztársaság miniszterelnöke volt.
Negrín felügyelete alatt Ochoa és diáktársa, José Valdecasas sikeresen izolálta vizeletből a kreatinint és kidolgoztak egy érzékeny módszert, amivel izomból egészen kis mennyiségű kreatinint is ki tudtak mutatni. Ochoa 1927 nyarát Glasgowban töltötte, ahol D. Noel Patonnal közösen a kreatin metabolizmusát tanulmányozta. Miután visszatért Spanyolországba, megírta első tudományos közleményét is.
1929-ben befejezte az egyetemet. Korábbi munkája alapján meghívást kapott a Nobel-díjas Otto Meyerhoftól, így ezután Berlinben dolgozott a Kaiser Wilhelm Biológiai Kutatóintézeten belül. Ochoa megismerkedett és együtt dolgozott olyan kutatókkal, mint Otto Warburg, Carl Neuberg, Einar Lundsgaard vagy Fritz Lipmann.
Posztdoktori tevékenysége
[szerkesztés]1930-ban visszatért Madridba és a következő évben megvédte szakdolgozatát, hogy megkapja orvosdoktori fokozatát. Újdonsült doktorként megházasodott – Carmen García Cobiánt vette feleségül – ám újból külföldön talált munkát, a későbbi Nobel-díjas Henry Dale londoni laboratóriumában. Londonban a glioxaláz enzimmel dolgozott: ez a munka irányította figyelmét az enzimek felé.
1933-ban visszatért Madridba, ahol a szívizomban végbemenő glikolízis folyamatát kutatta. Két évvel később felajánlották neki az újonnan létrehozott Orvostudományi Kutatóintézet élettani osztályának vezetését. Azonban Spanyolországban éppen ekkor tört ki a polgárháború, és Ochoa úgy látta, hogy az országban uralkodó viszonyok miatt nem tudna tudományos munkát folytatni, ezért külföldre távozott.
Élete Spanyolországon kívül
[szerkesztés]
Családjával együtt Németországba utazott, visszatért az immár Heidelbergbe költözött Kaiser Wilhelm Intézetbe. Az intézet profilja időközben jelentősen megváltozott, a korábbi izomélettani kutatások helyett az akkoriban igen forró területnek számító szénhidrátanyagcserére – glikolízisre és fermentációs folyamatokra – fókuszált. A munkatársak a soklépcsős folyamat részleteit igyekeztek felderíteni és az ezekben szerepet játszó enzimeket izolálták. Ochoa egy évig tartózkodott Heidelbergben, azután Angliába távozott és 1938-tól 1941-ig az Oxfordi Egyetem munkatársa volt, ahol a B1 vitamin biológiai hatásával foglalkozott.
1941-ben, mikor a második világháború Angliát is elérte, az Egyesült Államokba költözött át, ahol egy évig a St. Louis-i Washington Egyetemen dolgozott Carl és Gerty Corival (akik 1947-ben kaptak Nobel-díjat). 1942-től a New York-i Egyetem orvostudományi szakán vállalt állást. 1945-ben adjunktussá, 1946-ban a farmakológia professzorává, 1954-ben pedig biokémiaprofesszorrá és a biokémia tanszék vezetőjévé nevezték ki.
1956-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. 1959-ben az RNS-szintézis lépéseinek felderítéséért orvostudományi Nobel-díjban részesült (Arthur Kornberggel megosztva, aki a DNS-szintézis folyamatára derített fényt).
Ochoa kutatásai ezután a fehérjeszintézisre és az RNS-vírusok szaporodására irányultak. Nyugdíjba vonulása után, 1985-től a spanyol kormány tudománypolitikai tanácsadója volt.
Severo Ochoa 1993. november 1-én Madridban halt meg 88 éves korában.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Severo Ochoa című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Severo Ochoa – Biographical NobelPrize.org
- Severo Ochoa Notable Names Database
- Kornberg, A. (2001). "Remembering our teachers". The Journal of Biological Chemistry 276 (1): 3–11.
- Grunberg-Manago, M. (1997). "Severo Ochoa. 24 September 1905--1 November 1993: Elected For.Mem.R.S. 1965". Biographical Memoirs of Fellows of the Royal Society 43: 351–310.
- Ochoa, S. (1980). "A Pursuit of a Hobby". Annual Review of Biochemistry 49: 1–30.
- Singleton, R. Jr. 2007. "Ochoa, Severo." In New Dictionary of Scientific Biography, edited by Noretta Koertge, vol. 5, 305–12. Detroit: Charles Scribner's Sons
