Didius Iulianus római császár

Didius Iulianus
'Marcus Didius Severus Iulianus (születési) Marcus Didius Severus Iulianus Augustus (uralkodói)
Didius Iulianus pénze az arcképével
a Római Birodalom princepse
Uralkodási ideje
193. március 28. – június 1. (2 hónapig)
Elődje	Pertinax
Utódja	Septimius Severus
Életrajzi adatok
Született	133. január 30. Mediolanum
Elhunyt	193. június 1. (60 évesen) Róma
Édesapja	Quintus Petronius Didius Severus
Édesanyja	Aemilia Clara
Házastársa	Manlia Scantilla
Gyermekei	Didia Clara
A Wikimédia Commons tartalmaz Didius Iulianus témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Marcus Didius Severus Iulianus Augustus, általánosan elterjedt néven Didius Iulianus császár, született Marcus Didius Severus Iulianus (Mediolanum, 133. január 30. – Róma, 193. június 1.) a Római Birodalom császára, a legrövidebb ideig uralkodó császárok közé tartozik a birodalom történetében, 66 napig volt a hatalom csúcsán.

Származása és neveltetése.

Előkelő családból származott, bár apja kevéssé ismert személy volt. Anyja észak-afrikai származású, közeli rokonságban volt Hadrianus császár korának kiemelkedő tudású jogászával, Salvius Iulianussal. Az ifjú Didius Domitia Lucillának, Marcus Aurelius anyjának a házában nevelkedett, ami már eleve biztosította ígéretes pályafutását. Fiatalon már preator lett és 162-ben Moguntiacumban egy légió parancsnoka volt.

Pályája

Gallica Belgica kormányozója volt 170 és 175 között. 175-ben konzul volt a későbbi császár Pertinax társaságában. 176-tól 177-ig Illyricum, majd 178-ban Felső-Germania helytartója volt. Ezután megbízták Itália gyermek szociális intézményeinek irányításával. Ebben az időben megvádolták egy Commodus ellen irányuló összeesküvésben való részvétellel, ami alól tisztázni tudta magát. A vádak alól felmentették majd prokonzullá nevezték ki Bithüniába és Pontoszba, 189 és 190 között Africa prokonzulja volt, ahol elődjeként Pertinax tevékenykedett.

Trónra lépése

Pertinaxot rövid uralkodás után a praetorianus gárda meggyilkolta. Róma városában az uralkodó halálhírére zavargás tört ki, amely néhány napon át tartott, s amely idő alatt a gyilkosságban vétkes katonák nem mozdultak ki a tábor falai mögül. Amikor kissé lecsillapodott a közhangulat, és már nem kellett attól tartaniuk, hogy a császárgyilkosság miatt megbüntetik őket, néhányan a leghangosabb katonák közül felhágtak a falakra, és kihirdették, hogy a birodalmat nyilvános árverésre bocsátják, s egyben megígérték, hogy annak, aki a legtöbb pénzt ígéri, biztosítják, hogy fegyveres kísérettel a császári palotába viszik. Amikor az ajánlatnak híre ment, a tekintélyes szenátorok és előkelők közül senki sem indult licitálni, annyira szégyenteljesnek érezték az árverést.

Didius Julianius épp egy lakomán vendégeskedett, amikor meghallotta a hírt, s felesége, leánya és a lakoma többi vendégének unszolására, valamint – ahogy Héródianosz írja – az elfogyasztott nem kevés bor hatására felugorva a falakhoz sietett. Útközben azzal biztatták, hogy ragadja magához bátran a hatalmat, hisz tekintélyes vagyona segítségével mindenkit bizonyosan maga mellé állít majd. A falnál nem várt vetélytársa akadt Titus Flavius Sulpicianus, a volt császár apósa személyében, akit azonban a katonák nem fogadtak el attól való félelmükben, hogy trónralépte után bosszút áll Pertinax haláláért. Iulianusnak létrát engedtek le, hogy felmászhasson, a kapukat ugyanis addig nem akarták kinyitni, ameddig a pontos vételárat meg nem tudják. Julianus ahogy felért, megígérte, hogy visszaállítja Commodus tiszteletét, címét és szobrait, amelyeket a senatus elvett tőle, valamint annyi pénzt ígért a katonáknak, amennyiről „nem is álmodtak”. Korabeli források szerint a vételár 40 millió sestertius volt. A katonák erre császárrá kiáltották ki Julianust, majd – miután Julianus ősi szokás szerint áldozatot mutatott be az isteneknek – elkísérték a palotába. Julianus, mivel a hatalmat pénzért vette meg, joggal tartott attól, hogy a nép fellázad ellene, ezért zárt alakzatban kísérték a katonák a palotába, feje fölé pajzsot tartva, hogy a köpésektől és a kövektől védelmezze. A tömeg az úton mindvégig szidalmazta Julianust, amiért a birodalmat pénzért vette meg.

Uralkodása

Kinyilvánította, hogy tisztelni akarja Commodus emlékét és megölette Leutust, aki praefectus praetorioként belekeveredett a volt császár meggyilkolásába. Császárrá való kikiáltása a főváros lakosai hevesen támadták, annak ellenére, hogy jelentős pénzösszeget ígért nekik. A haza atyjává választották, feleségét Manlia Scantillát és annak lányát, Didia Clarát pedig Augustának nyilvánították és nevükben pénzt bocsátottak ki. Önmagát a földkerekség ura és a katonák egyetértése címmel ünnepeltette. Rövid időn belül Pescennius Niger Syria, majd Septimius Severus Felső-Pannonia helytartója is külön-külön császárrá nyilvánította magát. Clodius Albinus is vetélytársként lépett fel, aki Britannia helytartója volt. A helytartók egyezkedése után Clodius Albinus seregeivel április végén megindult Carnuntumból, behatolt Ravennába ahol a flotta is mellé állt.

A császár erődítéssé akarta változtatni Rómát, falakat, sáncokat építettek, de képtelen volt hatékony ellenállást kialakítani. A katonák elégedetlenek voltak vele, mert nem fizette ki a beígért jutalmakat, a későbbi kifizetéssel sem tudta az elégedetlenséget megszüntetni. A császár közellenségnek nyilváníttatta Severust, de a hozzá figyelmeztetéssel küldöttek megszöktek. A szenátusnak Vesta-szüzekből álló küldöttség menesztését javasolta kegyelemért könyörögni Severushoz, de a tiltakozások miatt indítványát visszavonta. Követelte a szenátustól, hogy társcsászárrá nevezzék ki Serverust, amit az visszautasított, a közvetítőt meggyilkoltatta. Kísérletet tett más társcsászár kinevezésére Tiberius Claudius Pompeianus személyében és a testőrséget is maga mellé akarta állítani. Az egyik hivatalban lévő konzul, Silius Messala összehívta a szenátust, amely leváltotta Didius Julianust és Severust császárnak nyilvánította. Maradék híveivel a császári palotába zárkózott, de az ellenséges szenátorok egy katonát vezettek a palotába, aki a császárt június elsején megölte. Testét kiszolgáltatták feleségének és lányának, akiket megfosztottak címeiktől és vagyonuktól.

A kortársak értékelése

Alkudozását a császárságért a birodalomra nézve megalázónak tartották. A szégyentelen árverés korrumpálta, szégyentelen pénzvágyra és a császár sérthetetlenségének semmibevételére ösztönözte a testőrséget, a katonaságot. Rövid uralkodását a szenátusnak és egyéb befolyásos személyeknek való udvarlás és hízelgés jellemezte. Nevetve viccelődött velük és fényűző lakomákat rendezett nekik. Hibáztatták Didius Julianust azért is, mert túl nagy hatalmat adott a hivatalnokoknak.

A Wikimédia Commons tartalmaz Didius Iulianus római császár témájú médiaállományokat.

Források

• ↑ Krawczuk: Római császárok: Krawczuk, Aleksander. Római császárok. Lazi Könyvkiadó, Szeged (2008). ISBN 978-963-267-023-2 
• Michael Grant: Róma császárai, Corvina Kiadó, Budapest, 1996

Elődei:
Lucius Calpurnius Piso
és
Publius Salvius Iulianus

Consul
175 (suff)
collega:
Pertinax

Utódai:
Titus Pomponius Proculus
és
Marcus Flavius Aper

Előző uralkodó:
Pertinax

Római császár
193 – 193

Következő uralkodó:
Septimius Severus
és
Clodius Albinus
nem elismert:
Pescennius Niger